A gyári dolgozók jutalmazási rendszerének újragondolását sürgeti a Mi Hazánk

A gyártó szektorban alkalmazott jutalmazási rendszer újragondolását, igazságosabbá tételét sürgette szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Lantos János, a Mi Hazánk Mozgalom munkaügyi kabinetjének vezetője.Hangsúlyozta: ebből a forrásból származhat a gyári dolgozók bevételének akár 10-40 százaléka is, enélkül "gyakorlatilag semmit nem ér a fizetésük", márpedig aki betegállományba megy vagy műtétre szorul, az könnyen eleshet ettől az összegtől.     


A politikus arról beszélt, a szakszervezetek által adott tájékoztatás szerint óriási a fluktuáció a hazai gyártó szektorban: az újonnan felvett alkalmazottak fele fél éven belül távozik a cégektől. Közlése szerint a feldolgozóiparban 30 százalék körüli ez az arány. Lantos János arról beszélt: e jelenség egyik oka, hogy a korábban alacsony béreket is csak hellyel-közzel korrigálták az elmúlt egy év inflációjával, ahogy az is, hogy a létszámhiány miatt leterheltek, alig kapnak pihenőidőt a dolgozók, sokakat szabadságra vagy betegállományba sem engednek el.     


A Mi Hazánk politikusa kiemelte: elutasítják azt, hogy a cégek a harmadik világból pótolják a Magyarországon hiányzó munkaerőt. Nem vendégmunkásokat kell idehozni, hanem a magyar dolgozókat kell megbecsülni - fogalmazott Lantos János.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

http://ujhazak.com