A gyermekvédelmi rendszer problémajelzésének egységesítését javasolja az ombudsman

Szabó Máté ombudsman "egy gyámhivatal tétlenségének konkrét esetére rávilágítva" a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai számára egységes problémajelző, valamint adatlap kidolgozását és használatának kötelezővé tételét javasolja Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek.

103119_Szabo_Mate_ombudsman

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, Szabó Mátét egy gyermek édesapja kereste fel, azzal a problémával, hogy az átmeneti otthonban nem jól számolták ki és fizettették meg a családdal a térítési díjat.

A vizsgálat során jutott a biztos tudomására, hogy a család kiköltözött az otthonból, ismeretlen helyre távozott, illetve hogy a szülőpár nem megfelelően bánik gyermekkel. Előfordult, hogy a saját pszichiátriai kezelésüket visszautasító szülők lázcsillapítót adtak a gyermeküknek azt várva, hogy attól majd megnyugszik - olvasható az ombudsmani közleményben, amelyben megjegyezték, hogy az átmeneti otthon minderről tudott. A problémákat azonban csak akkor jelezte a gyermekvédelemnek, amikor a család már ismeretlen helyre költözött - tették hozzá.

A közleményben kiemelték, hogy "a gyermekvédelmi rendszer képtelen volt követni a családot". Ezzel pedig sérült a gyermek mindenek felett álló érdeke, valamint védelemhez és gondoskodáshoz való joga - tették hozzá.

Szabó Máté a felettes gyámhivatal vezetőjét arra kérte, hogy felügyeleti eljárás keretében vizsgálja meg az illetékes gyámhivatal eljárását. Az átmeneti otthon vezetőjének figyelmét pedig arra hívta fel, hogy a jövőben minden esetben teljesítsék a jogszabály alapján kötelező jelzési kötelezettségüket - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com