A győri ellenzéki összefogás jelöltjeként nyerő önkormányzati képviselő is a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét támogatja

Bárány István, a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és az LMP alkotta ellenzéki összefogás jelöltjeként október 13-án nyert önkormányzati képviselő is Dézsi Csaba Andrást, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét támogatja a vasárnap tartandó időközi győri polgármester-választáson - jelentette be a közgyűlésben függetlenként tevékenykedő képviselő csütörtökön.Bárány István sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy számára mindig a város és benne a választókerülete volt és lesz is az első, és Dézsi Csaba Andrást tartja képesnek arra, hogy a megyeszékhelyet vesse. Volt alpolgármesterként Dézsi Csaba Andrásnak van városvezetői tapasztalata, civilként pedig nemcsak szakmai karriert épített, hanem egy országos szintű győri intézmény létrejöttéért, a Szívcentrumért is sokat tett. Orvos szakmai jó hírneve és tekintélye nem csak orvosi környezetben, hanem a város határain túl is hat - mondta.

    
Hozzátette, hogy Dézsi Csaba András személyében egy emberközpontú, a városlakókkal párbeszédet folytató, a város érdekét minden szinten képviselni és érvényesíteni képes városvezetőt nyerhetnek a győriek. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy jelenleg nem lehetnek ugyanazok az érdekeik az ellenzéki összefogással, mert neki képviselőként azt kell szem előtt tartania, hogy a választókerületében élők mit szeretnének.
    

Októberben a város eldöntötte a felállást a közgyűlésben, a 22 fős grémiumba a Fidesz-KDNP-nek 16 jelöltje került be, a gördülékeny munkavégzéshez pedig Dézsi Csaba Andrásra van szükség - jelentette ki Bárány István. Hozzátette, a legfontosabb döntéseket a közgyűlés hozza meg, a polgármester mozgásterét a közgyűlés által elfogadott szervezeti és működési szabályzat határozza meg. Azt mondta, döntésének hátterében a pártszimpátiától független racionalitás áll.
    

Bárány István október 13-án egyéni választókörzetben a szavazatok 46 százalékát szerezte meg, amellyel az ellenzéki összefogás egyetlen olyan jelöltje volt, aki győzni tudott egyéni választókörzetben. Jelenleg ötödik ciklusát tölti önkormányzati képviselőként.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com