A GYSEV-nél feleslegessé vált motorvonatokkal javítanák a Cuha-völgy vasúti közlekedést helyiek

A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség elnöke szerint 20-25 évre megoldanák a régió vasúti közlekedését a GYSEV Zrt.-nél feleslegessé vált Jenbacher motorvonatokkal, melyek egyike szombaton különvonatként közlekedett Győr és Veszprém közt a szövetség szervezésében.Bödecs Barnabás szombat délután Veszprémben újságíróknak elmondta, hogy mivel a GYSEV Zrt. villamosította magyarországi vasútvonalait, azokon új villamos motorvonatok állnak szolgálatba, és 12 korszerű motorvonat feleslegessé válik a társaságnál.

A szövetség ezért azzal a kéréssel fordult a MÁV és a MÁV Start vezetéséhez, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős helyettes államtitkárságához, találjanak megoldást arra, hogy ezek a vonatok a térségben maradhassanak. A használt, de jó állapotú motorvonatok a Győr-Veszprém vonal mellett Győr-Pápa-Celldömölk és Pápa-Csorna közt is jobb utazási körülményeket biztosíthatnának - tette hozzá.

A szövetség elnöke szerint a jelenleg Győr és Veszprém között közlekedő csehszlovák motorvonatok nem alkalmasak a hegyvidéki közlekedésre, állandóan elromlanak és lassan járnak. A mozdonyos szerelvények pedig nagy tömegükkel károsítják a 120 éves magas-bakonyi vasútvonalat, komoly pályafenntartási költségeket generálva. Bödecs Barnabás kiemelte, a négytengelyes, majdnem húszéves osztrák gyártmányú kocsik kisebb tömegükkel és kedvezőbb fogyasztásukkal az üzemeltetési költségeket is csökkentenék.

Az egyesület vezetője jelezte azt is, hogy a vonalon napközben Győrből délelőtt négy, Veszprémből pedig délután hat órán át nem indul vonat, ezért legalább a nyári időszámítás szerint hétvégente szeretnék ebben az időszakban egy új vonatpár indítását. Bödecs Barnabás kitért arra is, hogy az új motorvonatok megfelelő fékrendszerrel lejtős pályán is meg tudnak állni, így Eplényben is ki lehetne alakítani legalább egy megállóhelyet. Ugyanis jelenleg a Veszprém megyei településtől két kilométerre egy régi rakodóhelyen áll meg a vonat, ahonnan járda sem vezet a főút mentén a faluba.

A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség önkormányzati és civil tömörülés, melynek jelenleg közel 60 tagja van, melyből 12 önkormányzat: köztük Győr és Veszprém.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com