A Heim Pál Gyermekkórház betegeit ajándékozta meg Mága Zoltán

A hegedűművész Mikulása csokoládéval, mogyoróval, mandarinnal megrakott csomagokkal, plüssállatokkal és játékokkal érkezett meg a Heim Pál Gyermekkórház ebédlőjében rendezett karácsonyi ünnepségre, amelyen a kórházban kezelt gyerekek és szüleik mellett az intézmény vezetősége is részt vett.

Mága Zoltán az újságíróknak elmondta, hogy idén ősszel mintegy 100 millió forint értékben, több mint 10 ezer embernek nyújtott segítséget a Hangok és Harangok című klasszikus zenei fesztiválsorozatán keresztül, amelynek bevételéből a Heim Pál Gyermekkórház számára egy több millió forintos életmentő orvosi műszert ad át még a karácsonyi ünnepek előtti napokban.



A művész az elmúlt két évtizedben számos jótékonysági koncerten gyűjtött egészségügyi intézmények működésének segítésére vagy egy-egy beteg gyerek gyógykezelésére. Mága Zoltán elmondta, rendkívül fontos, hogy ha csak aprósággal is, de örömet tudjon szerezni azoknak a gyermekeknek, akik kórházban kénytelenek tölteni az ünnepnapokat, éppen ezért látogat el hozzájuk Mikuláskor, karácsonykor, húsvétkor és gyermeknapon is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com