A hódmezővásárhelyi önkormányzat visszalépését kéri a Fidesz a szabadkígyósi kastély tulajdonátvételétől

Lépjen vissza a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonátvételétől a hódmezővásárhelyi önkormányzat! - kérte Markó Csaba, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a város közgyűlésének szerdai ülésén.A politikus úgy fogalmazott, a Békés vármegyei önkormányzat és a környező települések indentitása szempontjából meghatározó a szabadkígyósi kastély. Az önkormányzatok kinyilvánították szándékukat a vármegye páratlan kulturális értékének működtetésére, fenntartására és fejlesztésére.

A frakcióvezető ezért azt kérte, a hódmezővásárhelyi önkormányzat lépjen vissza a kastély tulajdonátvételére benyújtott pályázattól.

Márki-Zay Péter (MMM) polgármester kifejtette, a hódmezővásárhelyi önkormányzat célja a pályázattal az volt, hogy a műemlék közösségi tulajdonban maradjon. Amennyiben a Békés vármegyei önkormányzatok garanciát vállalnak arra, hogy a kastély nem kerül magánkézbe, és rendelkeznek az ingatlan - 8 milliárd forintra becsült költségű - felújításához és működtetéséhez szükséges tervekkel, a hódmezővásárhelyi önkormányzat kész visszalépni.

Markó Csaba még a város közgyűlésének március 19-i ülésén jelentette be: helyi népszavazást kezdeményeznek arról, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat átvegye-e a szabadkígyósi Wenckheim-kastély fenntartását, üzemeltetését és fejlesztését. A hódmezővásárhelyieknek kell dönteniük arról, hogy a városnak szüksége van-e a településtől 70 kilométerre egy kastélyra - mondta a politikus.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a népszavazási kezdeményezés miatt arra kérte a tulajdonjog átruházásáról szóló szerződést előkészítő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy a kastély tulajdonba adási folyamatát függessze fel, amíg a kérdésben kialakul a közmegegyezés. A helyi választási bizottság, majd a testület határozatát megerősítve a Szegedi Törvényszék úgy döntött, nem hitelesíthető a népszavazási kérdés, mert az nem felel meg az egyértelműség kritériumának.

A Békés vármegyében található szabadkígyósi kastélyt 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján építették historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusban. A korabeli beszámolók szerint az ország legszebb és legkényelmesebb kastélya volt, melyet a kor legmodernebb technikai vívmányaival szereltek föl.

A kastélyt a második világháború után államosították, majd mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolát helyeztek el benne. Az épület műemléki helyreállítása 2019 és 2022 között történt meg a Nemzeti Kastélyprogram keretében több mint 3,2 milliárd forint hazai és uniós forrásból.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com