A holokauszt áldozataira emlékeznek Szegeden

A holokauszt szegedi mártírjaira emlékeznek vasárnap, majd a rá következő hétvégén a szegedi és a város környéki áldozatok deportálásának évfordulója alkalmából - tájékoztatta a Szegedi Zsidó Hitközség az MTI-t.Vasárnap délelőtt az egykori téglagyári gettó bejáratánál emelt emlékoszlopnál tartanak koszorúzással egybekötött megemlékezést. Ezt követően a kegyetlenül halálba küldött munkaszolgálatosok, deportáltak emléke előtt az Új Zsinagógában gyászistentiszteleten hajtanak fejet.

A Korzó Zeneházban vasárnap délután emlékkoncertet rendeznek, melyen először lesz halható Szegeden Király László zeneszerző Zsidó dalok című ciklusa. A Mezei András és Szilárd Gyula verseire írt dalokat Maczelka Noémi zongoraművész és Altorjay Tamás operaénekes adják elő.

Július 6-án, vasárnap délután az egykori téglagyári gettótól emlékező menet indul a Rókusi pályaudvarra, ahol kora este a Szegedi Zsidó Hitközség és az Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tart megemlékezést.

Szegeden a gettósításra vonatkozó polgármesteri rendeletet 1944. május 17-én adták ki. A zsidók nem hagyhatták el a számukra kijelölt területet, és semmiféle kapcsolatot nem létesíthettek a külvilággal. A zsúfoltságot, az egészségügyi kellékek hiányát és a mind rosszabb élelmezési helyzetet súlyosbította, hogy megszakították a gettó áram- és gázellátását.

A városban már hetekkel korábban gyűjtőtábort jelöltek ki - a Pick szalámigyár egyik sertésólában, valamint a kis zsinagógában - mintegy 2200 délvidéki, elsősorban adai, magyarkanizsai és zentai zsidó számára. Őket Bajára szállították, majd valamennyiüket Auschwitzba deportálták május végén.

Júniusban Szeged és térsége valamennyi zsidóját a szegedi téglagyár területére zsúfolták. Az egykori gyár területén kialakított gyűjtőtáborban kilencezer ember érkezett a városból és a környező településekről, többek között Hódmezővásárhelyről, Makóról, Kiskunhalasról.

A gyűjtőtáborból június 25. és 28. között három vonat indult Auschwitzba és a Bécs melletti Strasshofba. A kutatások szerint az 1940-es évek 5600 fős szegedi zsidóságából több mint kétezer ember vált a holokauszt áldozatává, több mint hatszázan pedig a munkaszolgálat során vesztették életüket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com