A Honvédelmi Minisztérium közleménye

Megvolt az első elfogással járó éles riasztás a balti országok légtérrendészeti feladatait ellátó magyar kontingens szolgálatának kezdete óta.Magyar_Honvédség_LogoA magyar Gripeneket 2015. szeptember 11-én, egy azonosítatlan repülőgép miatt emelték a magasba. Helyi idő szerint 18 óra 30 perc körül, követve a nemzetközi eljárásrendet sikeresen elfogták, és azonosították a riasztást okozó orosz An-26-os katonai szállítórepülőgépet a Balti-tenger felett. A felszállást és az elfogást a NATO németországi Egyesített Légivezetési Központjából rendelték el.

A NATO Balti Légtérrendészeti missziója keretében idén szeptembertől, négy hónapon keresztül Magyarország látja el Észtország, Lettország és Litvánia légtérvédelmét vezető nemzetként, Németországgal közösen NATO parancsnokság alatt. A misszióban több mint nyolcvan magyar katona és négy JAS-39 Gripen repülőgép vesz részt.

Észtország, Lettország és Litvánia nem rendelkezik vadászrepülőgépekkel. 2004-es NATO-csatlakozásuk óta a szövetséges országok garantálják légterük biztonságát, melyet a kollektív védelem jegyében, négyhónapos váltásokban végeznek.

Magyarország első alkalommal vesz részt a küldetésben, de vállalta, hogy 2019-ben ismét négy hónapot tölt Gripenjeivel a térségben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com