A januári fizetéssel kapják először kiegészítő juttatásukat a fegyveres testületeknél szolgálók

A januári fizetéssel kapják meg először kiegészítő juttatásukat a fegyveres testületeknél szolgálók, az érintettek február 5-ig megkapják emelt illetményüket - jelentette be a Belügyminisztérium, valamint a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteki közös sajtótájékoztatóján.Kontrát Károly, a Belügyminisztérium képviseletében felidézte: a belügyminiszter rendelete értelmében 2020. január 1-jétől - néhány kizáró ok kivételével - a hivatásos állomány minden tagja kiegészítő juttatásra jogosult. Ennek mértéke a rendeletben rögzített pótlékok együttes összegének 10 százaléka. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a hivatásos állomány rendszeres illetményelemei 10 százalékkal emelkednek - tette hozzá, megjegyezve hogy a változás az illetményalapot nem érinti.

    
Kontrát Károly ismertetése szerint a kormány 34 milliárd forintot fordít a belügyi tárca alá tartozó fegyveres testületek tagjainak kiegészítő juttatására, amely a hivatásos állomány 56 ezer tagját érinti.

Az államtitkár elmondta, az év végén juttatott félmillió forintos juttatással és a januártól bevezetett kiegészítő juttatással a kormány célja az, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismerje a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát.


Kontrát Károly megköszönte a magyar rendőrök helytállását, amellyel biztosítják Magyarország rendjét és őrzik a határt, a tűzoltók áldozatos tevékenységét, az idegenrendészet és a TEK erőfeszítéseit és eredményeit, valamint a büntetés-végrehajtásban és a nemzetbiztonsági szolgálatoknál dolgozók napi munkáját.
    

Emlékeztetett arra is, hogy a rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyt vállalók illetménye 2019. február 1-jétől a korábbi közalkalmazotti és munkavállalói jövedelemhez képest átlagosan 20 százalékkal emelkedett, 2020. január 1-től pedig három éven át 5-5 százalék illetményemelésben részesülnek a munkájukat a rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyban ellátók. Ebben a szolgálati formában mintegy 11 ezren dolgoznak a tárca irányítása alatt - jegyezte meg.
    

Kontrát Károly ismertette azt is, hogy a kormány és a tárca intézkedései nyomán a cafetéria, a lakhatási támogatás, a természetbeni ellátás, a ruházati utánpótlási ellátmány, a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés, az egyedülálló egészségügyi ellátás és költségtérítés intézménye, valamint az élet- és a balesetbiztosítási védelem mellett a teljesítményjuttatás rendszere nem változik, ahogy a szabadságra és a túlmunka megváltására vonatkozó szabályozás sem.
    

A kormány eltökélt abban, hogy az életpályamodell már bevezetett intézkedéseinek továbbfejlesztésével a rendvédelmi állomány anyagi és munkakörülményei tovább javuljanak - fogalmazott. Németh Szilárd, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta: a kiegészítő juttatással a kormány célja, hogy elismerje és megbecsülje azt a munkát, amit a magyar katonák és a fegyverrel szolgálók a haza szolgálatában tesznek.
    

Emlékeztetett: 2015-ben indult el a honvédségnél az az életpályamodell, amely eddig 50 százalék feletti béremelést jelentett a magyar hivatásos katonák számára. Ismertetése szerint a múlt évben 7,4 százalékos illetményemelést kaptak az érintettek, amely átlagosan 30 ezer forintos emelést jelentett. Felidézte, a parlament korábban döntött arról is, hogy a honvédelmi alkalmazottaknak 4 év alatt 35 százalékkal kell hogy emelkedjen az illetményük. A honvédelmi alkalmazottak 2019-ben 20 százalékos illetményemelésben részesültek, idén 5 százalékos emelésre számíthatnak, amely átlagosan 12 ezer forintot jelent - mondta.
    

Az államtitkár arra is rámutatott, hogy a kormány még karácsony előtt döntött az úgynevezett fegyverpénzről, amelyet már kifizettek a fegyveres szolgálatot teljesítőknek. Ez félmillió forintot jelentett azoknak, akik védik az ország biztonságát, az emberek mindennapi életét és békéjét - tette hozzá. Ez a katonák esetében 11,5 milliárd forint kifizetését jelentette - mondta. Megjegyezte, a nemzetbiztonsági kabinet jelenleg is dolgozik annak az új juttatási elemnek a kidolgozásán, amelynek értelmében háromévente hathavi illetményben részesülnének a fegyveres testületeknél szolgálók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com