A jelölőszervezetek választópolgáronként három forintért juthatnak a választók adataihoz

A június 9-ei választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek választópolgáronként három forintért juthatnak hozzá a választók név- és lakcímadataihoz a közvetlen kampány érdekében.A választási eljárásról szóló törvény lehetővé teszi a jelölteknek és a listát állító jelölőszervezeteknek, hogy a kampány céljaira igényeljék a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét, lakcímét, életkorát és nemét a választási irodáktól. Így a jelöltek és jelölőszervezetek a kampányban közvetlenül is megszólíthatják a választókat.
    

A megkereséseknek egyéni jelölt esetében a helyi választási irodák, főpolgármester-jelölt esetében a Fővárosi Választási Iroda, míg listát állító jelölőszervezet esetében a Nemzeti Választási Iroda (NVI) legkorábban a jelölt, illetve lista nyilvántartásba vételének jogerőre emelkedése után tehet eleget. A Nemzeti Választási Bizottság hat listát vett jogerősen nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság az európai parlamenti (EP-) választásra, a helyi választási bizottságok pedig több mint 35 ezer jelöltet vettek jogerősen nyilvántartásba az önkormányzati választásra.
    

A választási irodák csak akkor adják ki a választók adatait, ha a kérelmezők igazolják, hogy befizették az adatszolgáltatás díját. Az adatszolgáltatás díja az abban szereplő választópolgáronként három forint. Mivel ebben az évben közös eljárásban rendezik meg az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választást, az adatszolgáltatás adatait az igénylők mindkét választásban felhasználhatják, a bár a két adathalmaz között eltérés van.
    

Ezeket az információkat kizárólag közvetlen politikai kampány céljára lehet felhasználni, másolásuk, harmadik személynek történő átadásuk tilos. Az adatokat legkésőbb a szavazás napján meg kell semmisíteni, az erről szóló jegyzőkönyvet június 12-én 16 óráig kell eljuttatni a választási irodához, amelytől a jelöltek és jelölőszervezetek a választók adatait megkapták.
    

A jogszabály a választópolgár információs önrendelkezési jogának érvényesülése érdekében lehetővé teszi, hogy megtiltsa a róla nyilvántartott adatok kiadását. Az adatok kiadását a névjegyzékkel kapcsolatos kérelemben kell bejelenteni, a kérelem online is benyújtható. Más állami vagy önkormányzati szerv személyes adatot nem szolgáltathat a jelölteknek, jelölőszervezeteknek kampánycélra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

http://ujhazak.com