A Jobbik a kormányt is vádolja a csődért

A Jobbik szerint az utóbbi napokban nyilvánosságra került információk alapján Orbán Viktor miniszterelnök, valamint kormányának több tagja is egyik okozója lehetett a Quaestor-csődnek. Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón szólította fel a kormányfőt és a kabinetet, hogy Quaestor-ügyben válaszolja meg azokat a kérdéseket, amelyeket Tarsoly Csaba korábbi cégvezér interjúja felvet. A Jobbik politikusa rámutatott arra, hogy a Quaestornak nagy kárt okozott Orbán Viktor rádiónyilatkozata, amelyben a kormányfő azt mondta: a brókercégekben nincs biztonságban az emberek pénze.

Szilágyi György felidézte: Tarsoly Csaba arról is beszélt, hogy ígéretet kapott a Quaestor bankkonszolidációhoz hasonló megmentésére, azonban ez nem történt meg. A politikus feltette a kérdést: vajon ez nem csak időhúzás volt annak biztosítására, hogy a "fideszes barátok, rokonok, hűbéresek" az utolsó napokban kivehessék pénzüket?

Az ellenzéki képviselő megjegyezte, szerinte elképzelhető, hogy "fideszes oligarchák" a BudaCash-hez hasonlóan a Quaestor környékén is megjelennek, és megpróbálnak hasznot húzni a csődből. Szilágyi György további kérdésként felvetette, milyen kapcsolat van Orbán Viktor és Tarsoly Csaba között, valamint a miniszterelnök és a Quaestor-vezér "jobbkeze" között. Orbán Viktor és Puska Péter egy találkozásáról ugyanis kép is készült egy labdarúgó mérkőzés VIP-páholyában - tette hozzá a jobbikos politikus.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com