A Jobbik átfogó otthonteremtési programot szorgalmaz

A Jobbik három pillérből álló otthonteremtési program bevezetését sürgeti.jobbikZ. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: első körben államilag támogatott otthonteremtési és bérlakásépítési programra van szükség, ami növeli a lakáskínálatot, a piaci ár feléért-harmadáért lehetővé tenné a bérleti jogviszonyt és lökést adna az építőiparnak.

A jobbikos politikus második lépésként az üres lakásállomány feltérképezéséről beszélt, jelezve, hogy több 100 ezer állami, önkormányzati vagy magánlakás áll üresen, s ezek közül több 10 ezer bevonható lenne. A párt harmadik javaslata az új lakások építésének és a felújításhoz szükséges anyagok beszerzésének áfájára vonatkozik, azt 27-ről 5 százalékra csökkentenék, ami Z. Kárpát Dániel szerint lehetővé tenné, hogy ne csak a belvárosokban - 300 ezer forintos négyzetméterár felett - érje meg építeni.

A Jobbik alelnöke felháborítónak minősítette, hogy 155-160 ezer forintos nettó átlagkereset mellett rezsi nélkül 110-150 ezer forintos albérletárak vannak a fővárosban és vidéki nagyvárosokban, s a kormány nem avatkozik be. Értékelése szerint a bérlakásépítésekbe fektetett minden forint 3-4-et pörget vissza a költségvetésbe 1-2 kormányzati ciklus alatt, ugyanakkor a kormány a probléma létezését sem ismeri fel, válaszaiban pedig a Nemzeti Eszközkezelőre és az árfolyamgátra hivatkozik.

Z. Kárpát Dániel azt kérte, a kormány érdemben tárgyalja meg a jobbikos javaslatokat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com