A Jobbik elengedné az egészségügyi dolgozók egészségbiztosítási járulékát

A Jobbik elengedné az egészségügyi dolgozók egészségbiztosítási járulékát és beépítené a bérükbe, emellett életpályamodellt dolgozna ki a számukra - mondta Lukács László György, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton az MTI-nek.Az ellenzéki politikus elmondta: a Jobbik tudja és látja, hogy az egészségügy sokszor már csak azért működik, mert a benne dolgozók összetartják. Ezért mind hosszú, mind rövidtávon el kell ismerni a munkájukat. A párt kormányra kerülésekor az egészségügyi dolgozók bruttó bérének 7 százalékát kitevő egészségbiztosítási járulék elengedése és beépítése a bérbe mintegy 136 ezer dolgozónak jelentene átlagosan 19 ezer forintos emelkedést, ami összességében 32 milliárd forintot tenne ki - mondta Lukács László György.

Szerinte erre a mostani költségvetésben is "bőven megvan a keret": a Miniszterelnöki Kabinetiroda "éves pénzszórása nagyjából ezzel egyenlő, de a Seuso-kincsek, Orbán Viktor kisvasútja és három szoba felújítása a budai Várban együtt szintén 32 milliárd forint" - mondta. Kitért arra is: az ötletet először a Magyar Praktizáló Orvosok Szövetsége (Maposz) vetette fel, és az az analógia az alapja, hogy a vasútnál, a BKV-nál vagy az energetikában dolgozóknál a rendszert fenntartóknak, azt működtetőknek nem kell fizetniük a rendszer használatáért.


Kiemelte ugyanakkor, hogy a Jobbik nem az ehhez hasonló, elszigetelt béremelésekben hisz, hanem a kidolgozandó életpályamodellben, amely béremelést és munkakörülmény-javítást jelentene egyszerre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com