A Jobbik elítéli Kulcsár Gergely tettét, de lezártnak tekinti az ügyet

A Jobbik elítéli Kulcsár Gergely tettét, de az időmúlás és a megbánás miatt lezártnak tekinti azt az ügyet, amelynek lényege, hogy egy négy évvel ezelőtti e-mail tanúsága szerint a párt országgyűlési képviselője beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe.jobbikMirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek szombaton azt mondta: Kulcsár Gergely "megbánta a tettét, amit hirtelen felindulásból követett el". A Jobbik "elítéli és vállalhatatlannak tartja ezt a cselekedetét, de tekintettel arra, hogy egy négy évvel ezelőtti magánlevelezésről van szó, amit a képviselő meg is bánt, a magunk részéről lezártnak is tekintjük az ügyet" - fogalmazott.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője és Varga Zoltán, a párt elnökségének tagja szombaton Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a DK azt kéri, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hivatalból indítson vizsgálatot Kulcsár Gergely ügyében. A párt birtokába jutott ugyanis egy olyan e-mail, amelyben Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ír akciójáról.

Mirkóczki Ádám szombaton a DK sajtótájékoztatójára reagálva azt is elmondta: szerintük a Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő vezette pártot súlyos felelősség terheli az ország jelenlegi állapotáért, és pontosan tudják, ha Jobbik kormányra kerül akkor "a felelősségre vonást nem fogják megúszni". Ezért is követnek el mindent a Jobbik ellen - tette hozzá.

Megfogalmazása szerint mivel érdemi fogást nem találnak rajtuk, ezért "kénytelenek ilyen magánleveleket felkutatni és műbalhékat kreálni". Mirkóczki Ádám azt mondta: elvárják a DK-tól azt is, hogy "az összes jobbikost felakasztani akaró szövetségesét, Lovas Zoltánt, valamint a politikusfeleségeket leszajházó civil szövetségesüket, a Demokratikus Kerekasztalt jelentsék fel ugyanilyen buzgalommal, és határolódjanak el tőlük."

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com