A Jobbik megakadályozná az állami földek értékesítését célzó árveréseket

A Jobbik akár fizikailag is megpróbálná megakadályozni az utolsó nemzeti vagyon, az állami földek értékesítését célzó árveréseket - közölte Magyar Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton a Földművelésügyi Minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatóján.jobbikA képviselő elmondta, pártja utolsó figyelmeztetésnek szánta szombati rendezvényüket. Közölte: arra szólítják fel a kormányt, hogy azonnal vonja vissza azt a rendeletet, amely lehetővé teszi a maradék nemzeti vagyon, az állami föld privatizációját. Magyar Zoltán szerint a kormány 380 ezer hektárnyi állami földterületet készül értékesíteni a következő fél évben; idén a kisebb, 2016 elején pedig a nagyobb területeket.

A Földművelésügyi Minisztérium előtt molinókkal felsorakozott fiatalokra utalva Magyar Zoltán elmondta, hogy elsősorban ezt a korosztályt fogja a leginkább negatívan érinteni a földek eladása, hiszen ennek következtében már nem lesz módjuk például családi gazdaságot indítani.

Magyar Zoltán felidézte, amikor 2013-ban a Jobbik frakciója a parlamentben elfoglalta az elnöki pulpitust a földtörvényről tervezett szavazáskor. Mint mondta, pártja most is hasonló akciókkal igyekszik majd eltántorítani a kormányt. Jogi lehetőségeiket már kiaknázták, most megpróbálnak más eszközökhöz folyamodni - közölte.

"Most arra készülünk, hogy az induló árveréseket akár fizikailag is megpróbáljuk megakadályozni. Erre minden megyei jogú városban lehetőségünk lesz, hiszen állítólag mindenhol a kormányhivatalokban lesznek az árverések" - jegyezte meg a képviselő, hozzátéve: ha kell, egyszerűen megakadályozzák az árverésekre való bejutást. Mint megjegyezte, egy Jobbik-kormány azonnal vissza fogja szerezni az eladott földeket.

Magyar Zoltán szerint az ellenzéki összefogásnak is szerepe lehet a földek eladásának megakadályozásában. Ennek jegyében fogadták el a meghívást az ügyben meghirdetett hétfői demonstrációra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com