A Jobbik Strasbourgban keres jogorvoslatot a számvevőszéki büntetésre

A Jobbik a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, hogy jogorvoslatot kérjen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) több mint 660 millió forintos büntetése miatt.Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatón ismételten törvénytelennek nevezte a számvevőszék tiltott pártfinanszírozásra hivatkozó szankcióját. Az ÁSZ jogsértő módon az előírt öt munkanap helyett mindössze két munkaórát biztosított adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítésére - mondta.

  
Kiemelte, a Jobbikra kiszabott büntetés párthovatartozástól függetlenül felháborodást váltott ki az emberekből. A számvevőszék ráadásul kettős mércét is alkalmazott, mivel korábban a Fidesz a Jobbiknál nagyobb kedvezménnyel bérelhetett plakáthelyeket, az ÁSZ akkor azonban azt rendben találta - tette hozzá. Volner János kérdésekre válaszolva megerősítette, a számvevőszék szankciója után kezdett gyűjtésből befolyt összeget mindenképpen a büntetésre költik majd, ha azt a jogorvoslati eljárás lezárulta előtt be kellene fizetniük.
   

Az ellenzéki választási együttműködésről szóló kérdésre reagálva kijelentette, a Jobbik soha nem lesz hajlandó együttműködni sem Gyurcsány Ferenccel, "sem szemkilövető társaival", a szocialista politikusokkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com