A Jobbik szerint az oktatás sürgős beavatkozást igényel

A Jobbik szerint az egészségügy és a korrupció mellett az oktatás az a terület, amely sürgős beavatkozást igényel - erről Dúró Dóra, a párt frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke beszélt "A Jövő oktatása - az oktatás jövője" című, szülői és pedagógusi szervezetek képviselőinek részvételével szervezett szombati konferenciájuk sajtótájékoztatóján Budapesten.jobbikAz ellenzéki politikus hangsúlyozta: a Jobbik "valódi nemzeti konzultációjának" egyik legfontosabb témája az oktatás, amelyben ugyancsak szakmai egyeztetéseket folytattak, ennek lezárásaként rendezték meg a konferenciát.

Emlékeztetett: hétfőn kapják meg az állampolgárok azokat az íveket, amelyeken válaszolhatnak a párt "valódi nemzeti konzultációja" keretében. Ebben az oktatást érintően igyekeztek úgy megfogalmazni a kérdéseket, hogy a nagy oktatási ágazat különböző területeit érintsék.

A konferenciáról szólva elmondta: az nem politikai alapon szerveződött, több olyan felszólaló is részt vett benne, aki nem Jobbik-szimpatizáns. Dúró Dóra úgy értékelte: a Jobbik szakmai felkészültsége megerősödött az elmúlt egy év szakmai találkozóin, egyre több olyan civil és szakmai szervezettel tartják a kapcsolatot, amelyek a kormányzati felkészülést, a későbbi programírást is támogathatják, és a kormányzás során is segítségükre lesznek.

Előrevetítette: döntéseiket a szakma véleményét kikérve, annak ismeretében, ahhoz igazodva szeretnék meghozni. Értékelése szerint ez szemben áll a jelenlegi kormány viselkedésével, "ők a szakma kérésének, a szakma javaslatainak ellenében vertek végig az oktatási rendszeren olyan változásokat, amelyek további minőségromlást eredményeztek".

Ebből a hozzáállásból adódtak a szerinte rossz szakmai döntések, amelyek "finanszírozási hanyatlással párosultak". Azt a szégyent kellett megélnie Magyarországnak, hogy az OECD-országok közül GDP-arányosan a legkevesebbet költ oktatásra - fogalmazott. Hozzátette: 2013-ban 3,9 százalékát költöttek Magyarországon oktatásra, míg az OECD-átlaga 5,2 százalék volt.

A Jobbik szerint a finanszírozás kérdés megoldása mellett megfelelő szakmai döntések szükségesek azért, hogy az oktatás el tudja látni legfőbb feladatát, hogy hajtóereje, mozgatórugója legyen a társadalmi mobilitásnak - mondta.

Hozzáfűzte: "jelenleg az oktatási rendszer nem képes kezelni a társadalmi különbségeket, azokat tovább mélyíti, tehát a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com