A Jobbik tovább tárgyalna az alaptörvény-módosításról a Fidesz kompromisszumkészsége esetén

A Jobbik hajlandó újratárgyalni a terrorveszéllyel összefüggő kormányoldali alaptörvény-módosítási kezdeményezést abban az esetben, ha a Fidesz valóban kompromisszumra törekszik Magyarország biztonsága érdekében - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja szombaton.jobbikA politikus közleményében kiemelte, pártja a leghatározottabban fel kíván lépni a bevándorlás és "az azzal kéz a kézben járó terrorizmus" minden formája ellen. A Jobbik ezért javasolta elsőként a kerítés építését a déli határokon, ezért támogatta egyedüli ellenzéki pártként, hogy a honvédség bevethető legyen a menekültáradattal szemben, és ezért tiltakozik az EU által tervezett kvótarendszer ellen - fejtette ki Mirkóczki Ádám.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az alaptörvény hatodik módosításának kormánypárti tervezete jelenlegi formájában nem kizárólag a terrorizmus megelőzéséről és annak visszaszorításáról, hanem a kormány túlhatalmáról is szól az élet olyan területein is, amelyekhez a terrorizmusnak semmi köze.

"Amennyiben a Fidesz komolyan gondolja, hogy kompromisszumra törekszik, és a konkrét javaslatainkat megismerve konstruktív módon hajlandó újratárgyalni a tervezetet, a Jobbik készen áll annak megvitatására" - fogalmazott a szóvivő, aki egyúttal arra kérte Gulyás Gergelyt, a Fidesz alelnökét, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnökét, hogy pontról pontra vitassa meg velük a Jobbik módosító indítványait.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton tartott sajtótájékoztatóján azt közölte, a Fidesz készen áll az egyeztetésre a terrorveszéllyel összefüggő alaptörvény-módosítási kezdeményezésről, de nem ésszerűtlen kompromisszumokra, hanem megoldásra törekszik.

"Nekünk a magyar emberek biztonsága az első" - reagált Halász János arra, hogy az ellenzéki pártok nem támogatták Fidesz kezdeményezését, majd új fejleményként értékelte, hogy megfogalmazása szerint "a Jobbik is szembefordult a magyar emberek érdekeivel".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com