A Jobbik "vészprogramot" hirdetett a devizahitel-károsultak és a kilakoltatottak érdekében

Három pontból álló "vészprogramot" hirdetett a Jobbik a devizahitel-károsultak és a kilakoltatott családok helyzetének javítása érdekében.Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a Jobbik azonnali kilakoltatási moratóriumot hirdetne, valamint a végrehajtásokat is felfüggesztené, hogy senki tartozását "ne duzzaszthassák mesterségesen".

A Jobbik ehhez kapcsolódóan egy olyan bérlakás-programot is kidolgozna, amely akár azonnal képes lenne szociális- és szükséglakásokat biztosítani a bajba került családoknak - tette hozzá.

    
Z.Kárpát Dániel ismertetése szerint a program második pontjaként a Jobbik kártérítési alapot hozna létre a legnehezebb helyzetben lévők számára abból a több száz milliárd forintból, amelyet a jegybank profitként realizált a devizahiteles átváltáson. A politikus ugyanakkor hosszú távú megoldásnak a felvételkori árfolyamon történő forintosítást és egy új elszámolási törvény megalkotását tartja.
    

A "vészprogram" harmadik pontja pedig - folytatta Z. Kárpát Dániel - arról szól, hogy a létfenntartáshoz szükséges jövedelmet, nyugdíjat ne terhelhesse végrehajtói letiltás. Hozzátette: jelenleg ugyanis 30-50 százalékos elvonás is sújthatja a kilakoltatottak jövedelmét, így még önfenntartásra sem marad pénzük, nemhogy albérletre.
    

A Jobbik szakpolitikusa a programot azzal indokolta: a kilakoltatási moratórium lejárta, azaz május óta több mint ezerötszáz kilakoltatás történt Magyarországon, a nehéz helyzetbe került családok pedig jelenleg csak a helyi aktivisták, civilek, újságírók és jogvédők, köztük a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány segítségére számíthatnak.
    

Kérdésre válaszolva elmondta: arra számít, hogy a kormány, érzékelve a probléma súlyát azonnali cselekvésre szánja el magát, szerinte ugyanis egy magát családbarátnak tartó kabinet részéről nem elfogadható, ha a kampány miatt októberig nem foglalkoznak az üggyel. Hozzátette: készek rendkívüli parlamenti ülésen tárgyalni a kérdésről.


Az önkormányzati választásokra vonatkozó felvetésre válaszolva Z. Kárpát Dániel megerősítette: a Jobbik nem állt be az erzsébetvárosi ellenzéki jelölt, a DK-s Niedermüller Péter mögé. Az ügy részleteivel kapcsolatban ugyanakkor a Jobbik budapesti kampányfőnökéhez irányította a kérdezőt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com