A katasztrófavédelem már csaknem háromezer Ukrajnából érkezett ember elhelyezéséről gondoskodott

Hetvenhárom helyszínen már csaknem háromezer Ukrajnából érkezett embert helyezett el a katasztrófavédelem - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a katasztrófavédelem az orosz-ukrán háború első napja óta folyamatosan dolgozik az Ukrajnából menekülő emberek utazásának, elhelyezésének és ellátásának megszervezésén.
    

A tájékoztatás szerint a katasztrófavédelem kilenc megyében - Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg - valamint Budapesten is operatív törzset hozott létre a feladatok koordinálására. Az operatív törzsek szervezik a befogadóhelyek kiválasztását és felkészítését.
    

Eddig összesen 2871 olyan ember, köztük 1606 gyermek elhelyezéséről gondoskodott a szervezet, akinek a háború elől menekülve nem volt hová mennie - írták. Hozzátették: a katasztrófavédelem kidolgozott tervekkel rendelkezik a különböző veszélyhelyzetek kezelésére, naprakész adatbázist vezetnek a katasztrófahelyzetekben igénybe vehető erőkről, eszközökről, ingatlanokról.
    

A szervezet előkészíti a befogadóhelyeket a háború elől menekülők fogadására, koordinálják az utazásukat és elszállásolásukat, továbbá regisztrálják és ellátják a menekülteket. A pályaudvarokon várakozó menekültek számára melegedőbuszokat szerveznek és folyamatosan együttműködnek a karitatív szervezetekkel - jelezték.
    

A közleményben kitértek arra is, hogy 110 ember, köztük 78 gyermek egészségügyi ellátáshoz jutásáról is gondoskodtak. Megjegyezték: a katasztrófavédelem mellett sokan önkormányzati, karitatív és humanitárius szervezetek segítségével jutnak biztonságos helyre, és fontos szempont, hogy a családok együtt maradjanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Volt iskolájukat fenyegették

Volt iskolájukat fenyegették

Az újpesti rendőrök szerint hat fiatal bombarobbantással fenyegette meg a volt iskoláját – közveszéllyel fenyegetés a gyanú ellenük.

Münchenig ért a szalmaszál

Münchenig ért a szalmaszál

A mátészalkai célkörözési illetékesek kilenc éve több bejelentést is megvizsgáltak, hogy a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett jövedéki orgazdaság miatt elítélt és nemzetközi elfogatóparanccsal is körözött B. Zsigmondné (58) megkezdhesse 8 év 6 hónapos szabadságvesztését, az egyik jónak bizonyu

Segédmunkásokból „netbankárok”

Segédmunkásokból „netbankárok”

A kunszentmiklósi rendőrök befejezték a nyomozást annak a két férfinak az ügyében, akik munka helyett inkább a munkaadójuk bankszámláját csapolták meg.

Járőrkutyakölyköknek is való!

Járőrkutyakölyköknek is való!

Nógrád vármegyében havonta kétszer találkoznak a négylábú rendfenntartók és vezetőik, hogy fejlesszék tudásukat, csiszolják készségeiket és biztosítsák az utánpótlást.

112 – Segítség, bajban vagyok!

112 – Segítség, bajban vagyok!

Február 11-én ünnepeljük az egységes európai segélyhívó szám napját, az 112 ugyanis az EU országaiban egységes vészhívó szám.

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

A Pest vármegyei nyomozók személyi szabadság megsértésével gyanúsítanak egy 51 éves monori férfit.

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Február 16-án délután veszélyhelyzetre készült a rendőrség a Záhony és Nyíregyháza közötti pályaszakaszon, miután egy férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy a vonat alá ugrik.

Óvodai szexuális erőszak

Óvodai szexuális erőszak

Vádemelést javasol az újbudai ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

A nő más nevére kiállított, de saját fényképével ellátott okmányokkal élt vissza: volt, akinek több mint egymillió forintot vett fel bankszámlájáról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat, és további sértettek jelentkezését várják.

Kényszerítés a buszon

Kényszerítés a buszon

A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

http://ujhazak.com