A kormány beindította a cigaretta feketekereskedelmet - ma már 500 forint alatt is lehet cigit venni

Törökország - Dohányzási tilalom - TiltakozásMa már 4-500 forint összegért is lehet cigit venni.


A kormány nem azt érte el a Nemzeti Dohányboltokkal, hogy a fiatalok majd nem vesznek cigit, hanem azt, hogy beindul a feketekereskedelem. 



A NAV jövedéki statisztikája szerint jelentős visszaesés tapasztalható a cigarettaforgalomban, ezért a gyárak forgalma az első félévben az előző év hasonló időszakánál 30%-kal kevesebb volt.

A  Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön közzétett jövedéki statisztikája szerint a trafikrendszer indulása előtt 1,025 milliárd szál cigarettát értékesítettek a gyártók, júliusban már csak 623 millió szálat. Tavaly júliusban 1,3 milliárd szálat adtak el.

Ugye senki sem hiszi el, hogy ennyivel kevesebb cigit füstölünk el.

A kormány nagy "Nemzeti Dohánybolt" ügye, mely népnyelven csak egyszerűen "trafikmutyi" igazán a feketekereskedelem megélénkülését hozhatta magával.

Egyre több trafikos zárja be a boltot, mert az emberek inkább barátoktól, ismerősöktől, vagy utcai zugárusoktól vásárolják meg a cigarettát. Hiába riogat a hatóság azzal, hogy az illegális cigi sok mocskot tartalmaz, az emberek akkor is megveszik. Arról nem is beszélve, hogy a legális cigi sem egy hibátlan termék, hiszen az emberek egészségét teszi tönkre aktív és passzív módon is.

A trafikmutyi rövid élete bebizonyította, hogy alkalmatlan az eredeti célok elérésére, sőt amellett, hogy nem szolgálja a fiatalkorúak egészségét, még az államkasszát is brutális módon megkárosította.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

http://ujhazak.com