A kormány minden nyitott jogi kérdésben készen áll az együttműködésre az Európai Bizottsággal

Az Európai Néppárt szombati elnökségi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök leszögezte, hogy Magyarország kormánya minden nyitott jogi kérdésben készen áll az együttműködésre az Európai Bizottsággal - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.Ahogy a múltban, úgy a jövőben is a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat megállapodással kívánja rendezni a kormány - olvasható a közleményben. Magyarország miniszterelnöke újra egyértelművé tette, hogy a kormány nem kívánja bezárni Soros György Budapesten működő Közép-Európai Egyetemét.


Magyarországon azonban előjogokat egyetlen egyetem sem élvezhet, a magyar jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak. Tényleges tevékenység nélküli, offshore-postaládaként működő felsőoktatási intézmények létét a magyar jogszabályok a jövőben sem engedik meg - áll a közleményben. A miniszterelnök világossá tette, hogy a kormány által indított nemzeti konzultáció nem Európa-ellenes, éppen ellenkezőleg, azt a célt szolgálja, hogy közös erővel megreformálják az Európai Uniót, amely jelenleg sok tekintetben rosszul működik, és megújításra szorul. Orbán Viktor kérte az Európai Néppárt segítségét, hogy a magyar családok számára komoly rezsinövekedéssel járó energiaunió tervezetét az Európai Bizottság vonja vissza.


A bevándorlás kérdésében pedig hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra sem tudja elfogadni az illegális migránsok ellenőrizetlen bevándorlását, és minden körülmények között fenn kívánja tartani az európai és magyar határokat védő kerítést - olvasható Havasi Bertalan tájékoztatásában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com