A kormány most azokba rug bele, akik védik a környezetet

Az utóbbi években folyamatosan azt hallhatták az autósok, hogy létezik egy lehetőség, mellyel olcsóbban autózhatnak és a környezetet is védhetik.


Több tízezer autós két-háromszázezer forint összegért beszereltette autójába a gázátalakító rendszert, hogy autójuk autógázzal is üzemeljen, mely egy tisztább és olcsóbb megoldás, mint a benzines és dízel társaik.

A most literenként nagyjából 250 forintba kerülő autógáz jövedéki adóját ugyanis 2013-ban drasztikusan megemelné a kormány egy, a parlamentnek kedden benyújtott törvényjavaslattal.
Az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló salátatörvény-tervezet január 1-jén ötven százalékkal, majd jövő május elsején további ötven százalékkal növelné az LPG adóját.

Ezzel az autógáz tonnánkénti jövedéki adója májustól 95 800 forint lesz.

Ezzel a húzással az autógáz ára közel 300 forintba fog kerülni, ami nagyon nagy gazdasági kárt okoz azoknak, akik beszereltették százezrekért a berendezést.

Más országokban támogatják azokat, akik energiatakarékos módon közlekednek, ezzel kisebb környezeti terhet okozva.


Angliában például külön weboldalt tartanak fel arra, hogy bemutathassák, hogy mennyivel olcsóbb gázzal közlekedni és ez mekkora környezetkímélést okoz.

50, 000 Km éves autóközlekedés mellett, ha autógázzal tankolunk, közel 4 Tonna Co2-től kíméljük meg a környezetünket.
Számoljunk csak...

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com