A kormányhivatal visszavonta a ferihegyi repülőtér új parkolóházának építési engedélyét

Budapest Főváros Kormányhivatal visszavonta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új parkolóházának építési engedélyét, a repteret üzemeltető Budapest Airport így felfüggesztette a munkálatokat.A kormányhivatal.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint a fellebbezés benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya. A Budapest Airport, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az MTI érdeklődésére közölte, a társaság a Fővárosi Kormányhivatal döntésének megfelelően felfüggesztette a 2. Terminál melletti parkolóház építését.


A Budapest Airport a beruházáshoz minden előírást maradéktalanul betartva szerzett jogerős építési engedélyt 2018. márciusában, amelyet a kormányhivatal most az eljárás folyamatában felmerült hatósági hiba (egy hiányzó szakhatósági jóváhagyás) miatt felfüggesztett. Az eljárási hiba orvoslásában a BA minden támogatást megad az illetékes hivataloknak.

    
A Budapest Airport bízik benne, hogy az eljárási hiba kiküszöbölése után folytatódhat az utasok érdekeit szolgáló parkolóház építése, amelyet a tervek szerint 2020. második negyedévében vehet birtokba az utazóközönség - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com