A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők

A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők, mert az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke az MTI-nek.Az idénre tervezett magyarországi rendezvények több mint 80 százalékát lemondták - ismertette az elnök, aki kiemelte, hogy a zenészekéhez hasonló, pályázható ágazati segítséget, valamint bértámogatást szeretnének. A több mint 200, többségében kkv-t tömörítő ágazati érdekképviselet már benyújtotta javaslatait a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ), a Miniszterelnökségnek, és a Gazdaságvédelmi Operatív Törzsnek.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


      
Ganczer Gábor elmondta, hogy a szektorban dolgozó cégek utolsó tartalékaikból és a járulékkedvezményekkel igyekeznek megtartani a szakképzett munkaerőt. Többségük eddig el tudta kerülni az elbocsátásokat, a rendezvényekkel kapcsolatos bizonytalanság azonban hónapokon belül a munkahelyek drámai mértékű megszűnéséhez vezethet - mondta a MaReSz elnöke, aki szerint kormányzati segítség nélkül az ősszel a foglalkoztatottak 50-60 százalékának elbocsátásra kényszerülhet a rendezvényiparág. Ez mintegy 60 ezer munkahely megszűnését és számos magyar kis- és középvállalkozás csődjét jelentheti.
      

A gazdasági előrejelzéseket figyelembe véve a nemzetközi turizmus, a rendezvények, ezen belül a nemzetközi rendezvények újraindulása lassú folyamat lesz - vélte, megjegyezve, hogy az üzleti rendezvények nélkülözhetetlenek a magyar gazdaság újraindításához. Kitért arra, hogy rendezvényszervezői szakma által szervezett üzleti események, kereskedelmi kiállítások eltérő szabályozás alá esnek, mint az egyéb tömegrendezvények, például fesztiválok, koncertek, ahol a résztvevők mozgása nem kontrollálható. A szabályok szerint ugyanis csak az 500 főt meghaladó zenés-táncos rendezvények szervezése tilos, ami nem jellemző a céges rendezvényekre.
      

Rámutatott: az operatív törzs állásfoglalása szerint június 18-a óta céges események létszámkorlát nélkül, kül- és beltéren egyaránt megtarthatók. Így lehet rendezni konferenciákat, bemutatókat, szakmai vásárokat vagy csapatépítő programokat is. A szövetség által kidolgozott, nemzetközi gyakorlatokra épülő, széleskörű szakmai konszenzussal létrejött Covid-kézikönyv részletes iránymutatást tartalmaz az üzleti rendezvények biztonságos, kontrollált lebonyolításához. A jól működő gazdasági élethez nélkülözhetetlen rendezvények megfelelő szabályozással biztonságosan megrendezhetők - húzta alá az elnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com