A környezetvédelem és a közlekedés áll az V. kerületi liberális polgármester-jelölt programjának fókuszában

A Belváros zöldítése, a köztisztaság és a közlekedés áll az V. kerületi liberális polgármester-jelölt programjának fókuszában.Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti ügyvivője és V. kerületi polgármester-jelöltje csütörtökön az Erzsébet téren ismertette vállalásait. Azt mondta, a tér a sok fával, zöld területtel jó példa arra, hogyan nézhet ki Belváros-Lipótváros, ellentétben a szomszédos József nádor térrel, ahol jelenleg is zajlik a térkövezés.

Hozzátette: polgármesterré választása esetén a kerület csatlakozna a 10 millió fát Magyarországon elnevezésű akcióhoz, és évente ezer fát ültetnének a kerületben a jobb hőérzet, a levegő tisztasága és a jobb minőségű élet érdekében.

    
Szabadai Viktor elmondta: meg kell szüntetni azt a jelenlegi állapotot, hogy 23 kerületi cég, valamint a Főkert és az FKF Zrt. foglalkozik a hulladék elszállításával, a hulladéktárolók telepítésével, karbantartásával. Számon kérhető, átláthatóan működő, egységesített budapesti hulladékbegyűjtésre lenne szükség - hangoztatta.
    

A jelölt közölte azt is, polgármesterként a fővárossal egyetértésben arra törekedne, hogy a kerületben csak elektromos meghajtású buszok közlekedjenek a ciklus végére. Kérdésre válaszolva Szabadai Viktor szólt arról is, az idősek ellátása ugyan nem rossz a kerületben, de polgármesterként tovább javítana rajta. Arra a felvetésre, hogy az V. kerületben indul a baloldali ellenzék jelöltjeként Tüttő Kata, a Jobbik jelöltjeként Losonczy Pál, valamint a Liberálisok képviseletében ő, Szabadai Viktor kiemelte: nem ő "indult rá másra", ő már a tavalyi időközi választáson is indulni akart. Hozzátette: súlyos politikai hibának tartja, hogy az MSZP Tüttő Katát indítja jelöltként. "Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani" - indokolt.
   

Jelezte, ő személy szerint nem akar visszalépni, de egy politikai közösségnek a tagja, így a döntés nem csak az övé. A politikus a Karácsony Gergelyre és a zuglói parkolási botrányra vonatkozó kérdésre elmondta, véleménye szerint nyílt, piaci verseny meghirdetése lenne a megoldás a problémára, ahol egyenlőek a feltételek és átlátható a döntéshozatal, de ez messze van Karácsony Gergely javaslatától.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com