A közétkeztetés miatt alakult ki vita a hódmezővásárhelyi közgyűlésen

Az év elején magánkézbe adott közétkeztetés miatt alakult ki vita a hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén.Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) azt mondta, a szülők és az idősek beszámolója alapján beltartalmi és mennyiségi szempontból is romlott a közétkeztetés minősége. A közétkeztetés azért volt városi kézben, hogy több ezer embernek minőségi és tápláló ételt tudjanak biztosítani, nem a nyereség elérése volt a cél - közölte a képviselő.
    

A fideszes politikus felidézte, Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester 30 millió forint többletbevételt várt a közétkeztetés privatizációját. Mivel sem az energiaköltségeken, sem a munkabéreken nem lehet spórolni, csupán az alapanyagköltségek csökkentésével érhető el nyereség - mondta. Cseri Tamás szerint a városvezetés a profitért tönkretette a sok hódmezővásárhelyi gyereket és időst ellátó szolgáltatást.
    

Bálint Gabriella (Fidesz-KDNP) felhívta a figyelmet arra, hogy a színvonal romlása miatt éppen a legrászorultabbak fognak kiesni az ellátásból, a szociális étkeztetést kérők fogják lemondani a menzát. Székkutason a korábbi létszám negyede már így tett - jelezte. Szabó János alpolgármester leszögezte, a gyermekek, idősek és szociálisan rászorulók étkeztetése kiemelten fontos az önkormányzat számára. Hangsúlyozta, szigorúan és rendszeresen ellenőrzik a közétkeztetés minőségét.


Bár valóban felmerülnek jogos kritikák, az első két hét tapasztalata alapján az ételek mennyisége megfelel az előírásoknak, a minőség azonban tízes skálán csak 7-8 körül alakul - mondta, hozzátéve, hogy ezen javítani kell. Az alpolgármester kifejtette, a vállalkozás átvette a korábban az önkormányzat által foglalkoztatott dolgozókat, és jelentős beruházás megvalósítását vállalta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com