A Közgép jogi lépéseket tesz Józsa István (MSZP) ellen

Jogi lépéseket tesz a Közgép Józsa István ellen, mivel az MSZP országgyűlési képviselője nagy nyilvánosság előtt rágalmazta a vállalatot - tudatta a cég kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel.

20120119-a-kozgep-zrt-altal-vezetett3

Puskár Anett közleményében azt írta: Józsa István csütörtöki sajtótájékoztatóján valótlanul állította, hogy "a bíróságokon tömegével vannak olyan keresetek, amelyek arról szólnak, hogy az elvégzett - esetenként 4-5 millió forintos - alvállalkozói munka után a Közgép nem hajlandó kiegyenlíteni a számlát".

A Közgép ellen - alvállalkozói teljesítés miatt - egyetlen per van folyamatban, az eljárást egy olyan vállalkozás indította, amellyel a cég korábban minőségi kifogások miatt szerződést bontott - tudatta a kommunikációs igazgató.

A Közgép alvállalkozóin és beszállítóin keresztül több ezer magyar család megélhetését biztosítja, partnereivel a jogszabályoknak megfelelően szerződik, és minden esetben kifizeti az alvállalkozói által igazoltan teljesített munkát - írta.

A közlemény emlékeztet arra: a közbeszerzési törvény szigorúan szabályozza, hogy a fővállalkozó végszámláját a megrendelő csak akkor egyenlítheti ki, ha az igazolja, hogy alvállalkozóit hiánytalanul kifizette.

A Közgép álláspontja szerint az MSZP-s képviselő "hamis kijelentései" alkalmasak arra, hogy a cégnek "jelentős üzleti kárt okozzanak", ezért Józsa István vádjait határozottan visszautasítják, és a politikussal szemben haladéktalanul megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Az MSZP csütörtökön arra szólította fel a Közgépet és "minden Fidesz közeli céget", hogy fizesse ki alvállalkozóit, és ne hozza lehetetlen helyzetbe a magyar kis- és középvállalkozásokat. Józsa István frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott: nem értik, miért nem fizeti ki alvállalkozóit a Közgép, a "Fidesz közeli cégek zászlóshajója".

MTI

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com