A külügyi tárca bekérette az ukrán nagykövetet

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) bekérette az ukrán nagykövetet, miután "minőségileg új szintre lépett Ukrajna magyarellenes politikája" - közölte a tárca parlamenti államtitkára szerdán Budapesten újságírókkal.Magyar Levente azután tartott sajtótájékoztatót, hogy a minisztériumban megbeszélést folytatott Ljubov Nepop budapesti nagykövettel. Az államtitkár közlése szerint az intézkedés azért vált szükségessé, mert Ukrajnában "halállistát" állítanak össze kárpátaljai magyarokról, és az ukrán parlament honlapján az ukrán-magyar kettős állampolgárok kollektív deportálását, kitoloncolását szorgalmazzák.

Továbbá Ukrajna belügyi csapatokat és katonaságot telepít, laktanyákat épít a magyar határ közelében - sorolta az államtitkár.

    
Elmondta: a Mirotrovec elnevezésű szélsőséges ukrán honlap "halállistáján", már háromszáz olyan kárpátaljai magyar állami vagy önkormányzati tisztviselő adatai szerepelnek, akikről azt állítják, hogy kettős állampolgárok. Szijjártó Péter külügyminiszter is szerepel a listán - tette hozzá. "Azért halállista, mert Ukrajna vélt ellenségeit sorolja, és korábban volt arra példa, hogy akik erre rákerültek, gyilkosság áldozatává váltak" - fogalmazott.
    

Ugyanakkor - folytatta - az ukrán parlament honlapjára állampolgári kezdeményezés nyomán felkerült egy petíció, amelyben az ukrán-magyar kettős állampolgárok kollektív "deportálásához, kitoloncolásához" gyűjtenek támogatást. Aggályos, hogy ennek teret ad az ukrán parlament - hangsúlyozta. Az államtitkár szerint szintén aggodalomra ad okot, hogy Ukrajna "katonai támaszpontot" hoz létre Kárpátalján, néhány kilométerre a magyar határtól, egyben a NATO és az Európai Unió határától. Furcsa, hogy erre rendelkezésre áll a kapacitás akkor, amikor Kelet-Ukrajnában harcok folynak - fűzte hozzá.
   

Magyar Levente úgy vélekedett: mindennek nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán hatalom a végletekig hajlandó elmenni a két ország közötti feszültség szításában, illetve annak érdekében, hogy a magyar kisebbség megfélemlítve és egzisztenciálisan is veszélyben érezze magát Kárpátalján. Ahogy Magyarországnak, úgy Ukrajnának sem lehet érdeke a konfliktus - hangoztatta.
   

Ebben a helyzetben "felszólítjuk Magyarország azon uniós és NATO-szövetségeseit", akik az elmúlt időszakban aggodalmukat fejezték ki a magyar emberi jogi helyzet miatt, hogy vessenek véget a hallgatásnak és vizsgálják meg alaposan, hogy mi folyik Ukrajnában - mondta az államtitkár. Kérdésre válaszolva közölte: a nagykövet a felvetésekre reagálva úgy nyilatkozott, hogy az ukrán államnak nincs köze sem a Mirotvorec féle listához, sem a parlament honlapján megjelent petícióhoz.
   

A kárpátaljai csapattelepítéssel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy az a kárpátaljai állampolgárok biztonságát szolgálja - ismertette Magyar Levente. A minisztérium épületéből távozó Ljubov Nepopot a sajtó képviselői meg akarták kérdezni a kialakult helyzetről, de a nagykövet nem válaszolt kérdésekre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com