A Külügyminisztérium fokozott elővigyázatosságra kéri a Thaiföldre utazókat

Thaiföldön a rendőrség megkezdte a tüntetések felszámolását a január közepe óta megszállt közlekedési csomópontokon és a kormányzati épületek környékén, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kéri a Thaiföldre utazó magyarokat, hogy tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot, és kerüljék el a politikai színezetű tömegmegmozdulásokat.

kulugyminiszterium_logoA konzuli szolgálat szerdán közzétett figyelmezetésében kiemelték: érdemi rendőri intézkedés eddig két helyszínen történt. Az energiaügyi minisztériumnál erőszakmentesen zajlottak az események, a Demokrácia emlékmű környékén lévő Phanfa hídnál azonban súlyos összecsapások voltak a rendőrség és a tüntetők között, egy rendőr és négy tüntető életét vesztette, hatvanan pedig - köztük húsz rendőr - megsérültek.

A kormány tájékoztatása szerint folytatódik a kormányellenes tüntetések felszámolása Bangkokban - közölte a konzuli szolgálat.

A tüntetők továbbra is lezárják a gépkocsiforgalom elől az Asoke, Ratchaprasong és Pathumwan közlekedési csomópontokat, illetve a miniszterelnöki hivatalt és a Chang Wattana városrészben lévő kormányzati negyedet. Ezen kívül számítani lehet spontán kialakuló tüntetésekre is. Elképzelhető, hogy a rendőrség kísérletet tesz a tüntetés feloszlatására további helyszíneken is, és ekkor erőszakos eseményekre is történhetnek.
A konzuli szolgálat felhívta a magyar állampolgárok figyelmét, hogy az eddiginél is nagyobb körültekintéssel tervezzék meg a thai fővároson belüli mozgásukat.

Tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot, és feltétlenül kerüljék a politikai színezetű tömegmegmozdulásokat, amelyek közelében fennáll az erőszakos cselekmények kockázata. Ha akaratlanul egy politikai demonstráció közelébe kerülnek, a lehető leggyorsabban hagyják el a helyszínt. Különösen legyenek körültekintők az éjszakai programok alkalmával.

A konzuli szolgálat emlékeztetett arra is, hogy a thai kormány január 22-i kezdettel Bangkok egész területére, a szomszédos Nonthaburi tartományra, valamint Pathumthani tartomány Lad Lum Keow kerületére és Samutprakarn tartomány Ban Phli kerületére - ahol a Suvarnabhumi nemzetközi repülőtér található - 60 napos szükségállapotot hirdetett. A hatóságoknak a szükségállapotot szabályozó rendelet rendkívüli jogosultságokat biztosít egyebek mellett gyanúsítottak letartóztatására és kihallgatására, fegyverek elkobzására, házkutatásra, az írásos és telefonos kommunikáció ellenőrzésére, továbbá a közlekedési útvonalak lezárásának megtiltására.

A tüntetők nem szándékoznak lezárni a Suvarnabhumi nemzetközi és a Don Muang belföldi repülőteret, valamint akadályozni a tömegközlekedést. Mindazonáltal célszerű számolni azzal, hogy a kijutás a repülőterekre a megszokottnál jóval időigényesebb, a gépjármű-közlekedésben fennakadások lehetnek. A tömegközlekedés megbízhatóan működik - tájékoztatott a konzuli szolgálat.

A tüntetők körülbelül egy hónapja vettek blokád alá több forgalmas belvárosi kereszteződést Bangkokban, és akadályozták egyes a kormányhivatalok munkáját. A rendőrség eddig igyekezett tartózkodni az erő alkalmazásától.
A tüntetők három hónapja követelik Jinglak Sinavatra kormányfő távozását; azzal vádolják, hogy bátyjának, a 2006-ban államcsínnyel megbuktatott miniszterelnöknek, a száműzetésben élő Thakszin Sinavatrának a bábja.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com