A Kúria hitelesítette a népszavazási kezdeményezést

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden - derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésből. Az Együtt és a Párbeszéd jelezte: egy héten belül megkezdi az aláírásgyűjtést a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos közös népszavazási kezdeményezésükhöz.A helyi népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtotta be, magánszemélyként. Azt akarják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát, mert véleményük szerint a gátat nem a part mentén, hanem beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni.

    
A benyújtott kérdés úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017.

(IV.5.) számú határozatát?" Az FVB augusztus végén megtagadta a kérdés hitelesítését, arra hivatkozva, hogy a csillaghegyi öblözet árvízvédelmét szolgáló létesítmény helyét meghatározza a beruházásgyorsítási törvény, pontosan körülírva azt a területet, ahol a védmű megvalósítására irányuló beruházás megvalósul.


Ennélfogva az árvízvédelmi mű elhelyezkedésének, nyomvonalának meghatározása nem tartozik a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe - szögezték le. Az FVB álláspontja szerint tehát a Fővárosi Közgyűlés a népszavazási kezdeményezéssel visszavonni kívánt határozatában a hatókörén kívül eső jogszabályokban, törvény által előírt kötelezettsége körében, a törvényben foglaltaknak megfelelően jelölte ki a csillaghegyi öblözet védelmét szolgáló árvízvédelmi védmű nyomvonalát, ezért az FVB szerint a kérdésben nem lehet helyi népszavazást tartani.
    

A határozat ellen jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a Kúriához, amely kedden megváltoztatta az FVB döntését és a kérdést hitelesítette. A Kúria végzésében leszögezte: nem volt megalapozott az FVB indoka, hogy a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalát az Országgyűlés már kijelölte a beruházásgyorsításról szóló törvényben és emiatt az árvízvédelmi mű nyomvonalának meghatározása nem tartozik a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe. A bíróság szerint valójában ebben a törvényben csak a területi hatály lehatárolása érdekében használják az öblözeti megjelölést, maga a szabályozás egészen más tárgyról szól.
    

A Kúria leszögezte, a Fővárosi Közgyűlésnek a nyomvonal kijelölését illetően elvonhatatlan jogosítványa van, amely elsősorban az önkormányzati és területfejlesztési törvények vonatkozó rendelkezésein alapul. A Kúria egyetértett a jogorvoslati kérelem benyújtójával abban, hogy az FVB által hivatkozott jogszabályhely hatásköri szabály, nem pedig nyomvonal-kijelölés, így nem állítható ennek alapján, hogy a védmű helyét törvény határozná meg, vagyis a Fővárosi Közgyűlésnek, határozata meghozatalakor volt mozgástere. E mozgástéren belüli döntési szabadság "visszaadására" irányul a népszavazási kérdés, amikor a határozat hatályon kívül helyezésének helyeslésére kérdez rá.
    

A bíróság szerint tehát a népszavazási kérdés nem ütközik magasabb szintű jogszabályba, a tárgya pedig egyértelműen az önkormányzat hatáskörébe tartozó ügy, így megfelel a népszavazási törvény előírásainak. A Kúria jelezte: a népszavazási kérdés egyértelműségét nem kellett vizsgálnia, tekintettel arra, hogy sem az FVB határozata, sem az azzal szemben benyújtott kifogás nem említett ilyen indokot.
    

A bíróság döntése jogerős. Az Együtt és a Párbeszéd közleményben tudatta: egy héten belül megkezdik az aláírásgyűjtést a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos közös népszavazási kezdeményezésükhöz. Mint írták, harminc nap alatt kell majd több mint 138 ezer budapesti választópolgár aláírását összegyűjteni, ehhez várják civil szervezetek és további pártok segítségét is.
    

A két ellenzéki párt azt írta, hogy a mobilgát ügye ma már túlmutat önmagán, "arról szól, hogy egy szűk kisebbség érdeke fontosabb-e a többségénél". A közleményben azt írták, a népszavazással végre Budapest újra megmutathatja, hogy nem hagyja magát, nem lehetnek "álszakértői véleményekkel alátámasztott mutyigyanús ügyletek" a fővárosban.
    

Hozzátették: a Római-part megvédésére az egyetlen reális lehetőséget ez a népszavazás jelenti, miután a Fővárosi Közgyűlés szeptember 27-i ülése egyértelművé tette, hogy "sem a folyamatos civil tiltakozás, sem a hangjukat egyre nagyobb számban felemelő független szakértők nem érnek el eredményt, sem a tervek megváltoztatásában, de abban sem, hogy az ellenvéleményeket legalább tisztességesen meghallgassák".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com