A Kúria tehermentesítését szorgalmazza a testület elnöke

A Kúria tehermentesítését szorgalmazta a bírói testület elnöke csütörtökön az Országgyűlésben a jogegység biztosításáról és az önkormányzati normakontrollról szóló 2020-as kúriai beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában.Varga Zs. András elmondta, 2020-ban számos és jelentős jogszabályi változás érintette a Kúria működését, a klasszikus felülvizsgálati jogkör gyakorlásán túl a Kúrián első-, másod- és harmadfokú eljárások is folynak. Közölte, a koronavírus-járvány alatt a felmerülő feladatoknak a Kúria maradéktalanul eleget tett.
    

Hozzátette ugyanakkor, a Kúria megint az ország legleterheltebb bíróságává vált, 2020-hoz képest 2021-ben az új ügyek száma harminc százalékkal nőtt, de az ítélkező bírák száma nem változott. Varga Zs. András a szavai szerint kritikussá vált folyamat fékezése érdekében azt kérte, csoportosítsák át a másodfokú közigazgatási hatáskörbe tartozó ügyek nagyobb részét az ítélőtáblákra. Jelezte, az Igazságügyi Minisztérium erről szóló törvénytervezetét már megkapták véleményezésre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

http://ujhazak.com