A Liberálisok "Stop Orbán" kampányt indítanak

A Liberálisok "Stop Orbán" kampányt indítanak, hogy felhívják a figyelmet a kormány menekültekkel, Soros Györggyel és civilekkel kapcsolatos hazugságaira - közölte Fodor Gábor pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján.A politikus a kezdeményezést azzal indokolta: a Liberálisok szerint kormány egy újabb felháborító kampányt kezdett el "Stop Soros" címmel, amely több elemében is hazugságra épül, és erre fel kell hívni a választók figyelmét. Hangsúlyozta: a "Stop Orbán" kampánynak az is az üzenete, hogy meg lehet állítani a Fideszt és Orbán Viktort április 8-án a választásokon.

    
Fodor Gábor szerint a kormány "pávatáncot" folytat a menekültkérdéssel kapcsolatban, hiszen világossá vált, hogy az elmúlt időszakban Magyarország befogadott 1300 menekültet, miközben a kabinet harcolt az ellen, hogy a kvótarendszer alapján 1294 menekültügyi eljárást lefolytasson. Közölte: a Liberálisok közérdekű adatigényléssel élnek, hogy kiderüljön, a befogadott menekültek közül hányan feleltek volna meg az uniós kvótáknak.
   

A pártelnök elmondta: a "Stop Orbán" akcióterv részeként az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fellépésével is foglalkozni akarnak, mert tarthatatlan, hogy nem lehet fellebbezni az ÁSZ megalapozatlan döntései ellen. Ezért Fodor Gábor személyes találkozót kezdeményez Domokos László ÁSZ-elnökkel, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az ügyben.    
    

A Liberálisok kampányához csatlakozott a Lendülettel Magyarországért is, amelynek társelnöke, Lévai Katalin azt mondta: az Orbán-kormány hamis propagandát folytat menekültügyben, mert úgy tünteti fel Magyarországot, mintha célország lenne, holott tranzitország, valamint összemossa az illegális bevándorlókat és a menekülteket.
    

A Medgyessy-kormány esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli minisztere szerint a kormány a civilek ellen is hamis propagandát folytat és lehetetlen helyzetbe akarja hozni azokat a szervezeteket, amelyek Soros Györgytől vagy külföldről kapnak támogatást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com