A magyar Gripenek bekapcsolódnak Szlovénia légterének védelmébe

Hende Csaba magyar és Roman Jakic szlovén honvédelmi miniszter pénteken Kecskeméten aláírta azt a megállapodást, melynek értelmében Magyarország Gripen vadászrepülőgépeivel bekapcsolódik Szlovénia légterének védelmébe. A szerződés előreláthatóan 2014 tavaszán lép életbe.

Eddig Olaszország egyedül látta el a harci repülőgépekkel nem rendelkező Szlovénia légterének védelmét, a ratifikáció után az olasz és a magyar légierő közösen végzi majd ezt a feladatot - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a megállapodás aláírását követő sajtótájékoztatón.

g

Hangsúlyozta: a NATO szövetségi rendszerén belül Magyarország rendelkezik negyedik generációs harci repülőgépekkel, és ez a képesség napjainkban egyre inkább felértékelődik.

Hende Csaba korunk egyik legnagyobb fenyegetésének nevezte a nemzetközi terrorizmust, amelynek a civil légijárművek eltérítése és fegyverként való felhasználása is egyik eszköze lehet.

Ezért van szükség a légtérrendészeti feladatellátásra - ismertette.

A miniszter mindkét fél számára előnyösnek nevezte a megállapodást, mert hozzájárul Magyarország szövetségesi feladatainak ellátásához, növeli a magyar légierő műveleti tapasztalatait, valamint jó Szlovéniának is, mert két szomszédos ország fogja biztosítani légterének a védelmét.

Hende Csaba kérdésre válaszolva elmondta: a Gripen-szerződés 2012 januári átfogó módosítása Magyarország és az egész szövetség számára több szempontból előnyös. Emlékeztetett arra, hogy a pénzügyi kötelezettségek lényegesen könnyebbé váltak, a szerződés futamideje 2016-ról 2026-ra módosult. Ez teremtette meg az alapját annak, hogy most a szlovén légtér felügyeletébe, később pedig a balti államok légtérfelügyeletébe is be tudjon kapcsolódni a Magyar Honvédség és tartós, hosszú távú kötelezettséget tudjon vállalni – mondta a honvédelmi miniszter.

Ismertetése szerint a szlovéniai feladatnak külön költsége nincsen, hiszen azt a Svédországtól lízingelt repült órák terhére fogják a pilóták végrehajtani.

Roman Jakic szlovén honvédelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy országa 2004-es NATO csatlakozásakor egy olyan nemzetközi szövetségnek lett a tagja, amely szavatolja az Európai Unió közösségéhez tartozó országok légterének a biztonságát. Ezért Szlovénia úgy döntött, hogy nem fog külön beruházásokat végrehajtani saját légtérvédelme miatt, hanem a szövetségen belül próbál partneri kapcsolatot létesíteni. Álláspontja szerint, a magyar-szlovén együttműködés tovább fogja erősíteni a NATO erejét, illetve fellépésének a hatékonyságát.

A szlovén honvédelmi miniszter légcsavaros repülőgépének ljubljanai felszállását követően a kecskeméti repülőbázis értesítést kapott, majd riasztották a magyar fegyveres légvédelmi készültséget. Ezután két Gripen vadászgép a Dunántúlon "elfogta" a szlovén miniszter repülőgépét és Kecskemétre kísérte, így a magyar pilóták egy gyakorló riasztás keretében bemutatták a megállapodásban vállalt feladatot. A kecskeméti repülőbázison ezután katonai tiszteletadással fogadták a szlovén minisztert.

Az eredeti katonai légtérvédelmi együttműködésről szóló megállapodást 1996-ban írta alá a két ország, melynek értelmében egy hetes engedélykérési kötelezettség és 24 órás tájékoztatási kötelezettség után, fegyverek nélkül léphettek be egymás légterébe a katonai repülők. A kecskeméti repülőbázison aláírt szerződésmódosítás ezt a tilalmat és kötelezettséget a légtérrendészeti feladatok ellátása érdekében, a ratifikálás után feloldja. A szerződés a ratifikációs eljárások után, előreláthatóan 2014 tavaszán lép életbe.

Szlovénia, Magyarország és Olaszország is NATO-tagállamként része a szövetség integrált légvédelmi rendszerének. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a NATO spanyolországi vezetési bázisán döntenek arról, hogy az adott feladatra a magyar vagy az olasz légierőt riasztják-e.

MTI

Hozzászólások

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

Időben lekapcsolták őket a rendőrök, lakat alá került két körözött pakisztáni férfi.

http://ujhazak.com