A magyar katonák képesek garantálni a magyar emberek biztonságát

Hivatalában fogadta Novák Katalin köztársasági elnök Béres Jánost, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját és Ruszin-Szendi Romuluszt, a Magyar Honvédség parancsnokát kedden. A katonai vezetők tájékoztatták az orosz-ukrán háborúról és biztosították arról, hogy a magyar katonák képesek garantálni a magyar emberek biztonságát.Kun Szabó István, az államfő főhadsegéde a találkozó után a közmédiának azt mondta: a szokások szerint negyedévente kap tájékoztatást a Magyar Honvédség főparancsnokaként Novák Katalin, de a kialakult helyzetre tekintettel, az orosz-ukrán háború miatt kéthetente tartanak ilyen találkozót.
    

Ismertette: a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója általános tájékoztatást adott, a Magyar Honvédség parancsnoka pedig a honvédség feladatrendszeréről számolt be, kiemelve a haderőfejlesztési programot. Ruszin-Szendi Romulusz számot adott arról, hogy folyamatos a Zrínyi 2026 elnevezésű program végrehajtása.
    

Kun Szabó István kijelentette, hogy a honvédség fejlesztése jól átgondolt.  Emlékeztetett: a múlt héten Izraelben járt az államfő, ahol személyesen tekintette meg a Vaskupola működését. Hozzátette: a rakétaelhárító-rendszer egyes elemei már jövőre megérkeznek Magyarországra. Hangsúlyozta: a köztársasági elnök rendkívül fontosnak tartja, hogy a csaknem kilenc hónapja tartó orosz-ukrán háborúról pontos tájékoztatást kapjon. A Magyar Honvédség parancsnoka azt jelentette: a magyar katonák meg tudják védeni Magyarország területét, garantálni tudják a magyar emberek biztonságát.
    

Az államfő számára fontos, hogy személyesen is találkozzon a katonákkal, ezért látogatta meg tavasszal a határon szolgálókat és így tett Koszovóban is, amikor meglátogatta a KFOR-missziónál szolgáló katonákat, és rövid időn belül látogatást tesz az Irakban szolgáló magyar katonáknál is - közölte Kun Szabó István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com