A magyar mobilozók zöme értesült a roamingdíjak eltörléséről

A külföldet megjárt magyar mobilhasználók 99 százaléka, az összes magyar mobilhasználó 71 százaléka tud az uniós roamingdíjak tavaly júniusi eltörléséről - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb felméréséből, amelyről az MTI-t pénteken tájékoztatták.A közleményben kiemelik: 2016 végén a külföldre utazó mobilhasználók körében még csak 85 százalék, összességében pedig 57 százalék volt azok aránya, akik értesültek a roamingdíjak várható eltörléséről. Egy év leforgása alatt, 2016-ról 2017-re közel másfélszeresére, 30 százalékról 43 százalékra nőtt a magyar előfizetésű mobilokról az unióban internetezők aránya - olvasható az anyagban.

    
Roamingoláskor - ahogy itthon is - elsősorban telefonálásra és SMS-ezésre használták a magyar előfizetők telefonjukat. A kutatás során azt is megállapították, hogy többségbe kerültek az okostelefon-tulajdonosok a hagyományos készülékeket használókhoz képest: tavaly év végén már a vizsgált korosztály 63 százalékának volt legalább egy okostelefonja.
    

A 2019 háztartásra, illetve személyre kiterjedő, reprezentatívnak tekinthető felmérést, amely a szabályozás változásáról szóló adatokat is tartalmazza, a 14 éves és idősebb magyarországi mobilhasználók körében végezték el, a részletes eredmények az NMHH honlapján teljes egészében elérhetők. Az NMHH a kutatás eredményei alapján azt a következtetést vonta le, hogy sikeres volt a többszintű - az uniós és a magyar hírközlési hatósági - tájékoztatás a roamingszabályok változásáról.
    

Az európai roamingdíjak éveken át fokozatosan csökkentek, míg a folyamat utolsó lépéseként éppen egy éve, 2017. június 15. óta az Európai Unión belül már felárak nélkül lehet a mobiltelefonokról hívást kezdeményezni és fogadni, SMS-t írni vagy internetezni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com