A magyarországi fürdők többsége már kinyitott

A magyarországi fürdők többsége már kinyitott a múlt héten, több a mostani hétvégén indítja a szezont, az iskolai szünet kezdetére, június 15-re pedig minden strand kinyit - mondta Hegyi Ákos, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az MTI érdeklődésére szerdán.Budapesten például a Csillaghegyi strand kinyitott, a Római május 28-án, a Palatinus, a Pünkösdfürdői és a Paskál strandrésze pedig június 3-án nyit. A nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. által üzemeltetett Aquarius Élmény- és Parkfürdő szerdai közleménye szerint a gyermeknapi hétvégén nyit, május 27-én.

A strandok árbevételének hatvan-hetven százaléka nyáron, két-három hónap alatt folyik be, ezért működésük szempontjából nagyon fontos az időjárás - tette hozzá Hegyi Ákos. Tavaly például a hűvös, esős nyár nem kedvezett a strandoknak, amelyek így csak az előző évi forgalom 50-60 százalékát hozták. Az állandó fürdőknek köszönhetően azonban tavaly 11,5 milliárd forintot meghaladó rekordforgalmat értek el a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei (BGYH) Zrt. által üzemeltetett fürdők és strandok, a vendégszám pedig meghaladta a 4 milliót. A látogatószám három, a bevétel tizennégy százalékkal nőtt 2015-höz képest - közölte a BGYH korábban a Világgazdasággal.


A történelmi fürdők is jól teljesítettek. Ezek közül is kiemelkedett a Széchenyi gyógyfürdő, amelynek 1,5 millió vendége volt tavaly. A Gellért fürdő csaknem 600 ezres látogatószámával tíz százalékos növekedést ért el. A Paskálba pedig kétszer annyian látogattak el, mint 2015-ben: 170 ezren keresték fel a fürdőt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com