A második világháborús magyar razzia áldozataira emlékeztek Csúrogon

Az 1942-es magyar razzia áldozataira emlékeztek szombaton a vajdasági Csúrogon.



A 72 évvel ezelőtti mészárlásnak a szerb történészek szerint legalább 1300 ártatlan szerb és zsidó áldozata volt.

A Razzia 1942 Emlékbizottság által szervezett megemlékezésen a szerb részvevők és az áldozatok családtagjai mellett a magyar kormány és a vajdasági magyarság képviselői is jelen voltak.


Jasmina Jurisin, az emlékbizottság titkára kiemelte, hogy Csúrog történelmi szempontból is különleges, hiszen a ma már alig tízezer fős településnek a második világháborúban és azt követően magyar és szerb áldozatai is voltak. „Mindkét oldalon voltak ártatlan áldozatok, akiket csak azért gyilkoltak meg, mert más nemzethez tartoztak, vagy más volt a vallásuk” - tette hozzá.

Az azóta eltelt idő alatt viszont a két nemzet jó kapcsolatot épített ki egymással, így megtörténhetett a történelmi megbékélés – magyarázta.


nagy1.jpggyertyaA magyar kormányt a megemlékezésen Nikowitz Oszkár belgrádi nagykövet képviselte. Hangsúlyozta, hogy ezúttal a korábbiaknál is fontosabb a szerb áldozatok előtti tisztelgés, júniusban ugyanis éppen Csúrogon hajtott fejet a második világháborúban és azt követően ártatlanul kivégzett magyar és szerb áldozatok emléke előtt Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb elnök. A nagykövet emlékeztetett az akkor is elhangzott szavakra: „ nincsenek bűnös nemzetek, a bűntetteket egyének követték el”. Hozzátette, hogy mindkét oldalon megtörtént a bűnök elismerése, habár a júniusi gesztus még nem a megbékélési folyamat vége volt, csak annak egyik első lépése. A szerb áldozatok emlékének szentelt múzeumot az úgynevezett Topalov-raktárban alakították ki, azon a helyen, ahol a csúrogi szerbeket kivégezték.


A múzeum kialakítását a magyar kormány támogatta, ahogyan a magyarok emlékművét a szerb kormány – emelte ki Nikowitz. Pásztor István, a vajdasági képviselőház és a legnagyobb vajdasági magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hangsúlyozta: „ameddig nem zárjuk le a múltat, addig nehezen tudunk a jelenben úgy gondolkodni, hogy a jövőt építhessük”. Hozzátette, hogy ilyen távlatból már egyfajta higgadtsággal kell a múltra nézni. A bűnöket nem lehet meg nem történtként bemutatni, de „az emberi méltóság parancsa azt diktálja, hogy a múltat le kell zárni” - fogalmazott a pártelnök. Hozzátette még, hogy a végleges megbékélés lehetséges, de időigényes feladat, még évek és évtizedek kellenek ahhoz, hogy a történtek nyugvópontra kerüljenek”.


A magyar razzia 1942. január 4-én kezdődött Csúrogon, közel egy hónap alatt Vajdaság-szerte több ezer áldozata volt. Az úgynevezett „hideg napok” egyik kicsúcsosodása az újvidéki mészárlás volt, amikor a szerb történészek szerint három nap alatt összesen 1800 szerbet, zsidót és romát gyilkoltak meg a magyar csendőrök. A csúrogi mészárlás fő felelőseit a háború után kiadták a Josip Broz Tito vezette Jugoszláviának, ahol háborús bűnösökként kivégezték őket.

forrás:MTI


Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com