A MÁV-Volán csoport 37 forgalmas állomására telepítenek GLS csomagautomatát

A MÁV-Volán csoport és a GLS Hungary együttműködésében 37 forgalmas vasúti, Volánbusz és HÉV-állomásra telepítenek GLS csomagautomatát - közölték az érintettek csütörtökön közös közleményben az MTI-vel.A közleményben kiemelték, az elmúlt években gyors ütemben növekedett a kényelmes csomagkézbesítési szolgáltatások iránti kereslet. Ennek kiszolgálása érdekében írt ki a MÁV-Volán csoport tavaly év végén országos szintű, csomagautomaták telepítésére és üzemeltetésére pályázatot, amelyre a legelőnyösebb ajánlatot a GLS Hungary nyújtotta be.
    

Már nyolc vasútállomáson - Hajdúszoboszló, Kisvárda, Püspökladány, Pécs, Siófok, Keszthely, Sárvár, Szeged -, valamint a programban szereplő öt HÉV-állomáson, megállóhelyen - Gödöllő Palotakert, Mátyásföld Imre utca, Ráckeve, Tököl, Szentendre - használhatók az eszközök - írják a közleményben. A tájékoztatás szerint a telepítési munkálatok jelenleg is zajlanak, hamarosan a fennmaradó 24 helyszínen is kihelyezik az automatákat, többek között olyan forgalmas csomópontokon, mint a Déli, a Nyugati és a Keleti pályaudvar, vagy éppen a székesfehérvári vasútállomás, illetve a gödöllői és a pécsi Volánbusz-állomás.
    

A GLS Hungary Magyarország egész területén elérhető az ügyfelek számára a több mint 2200 futár mellett az egy csomagirányító központból, 90 depóból és a több mint 2000 átadópontból álló hálózatával. A Budapest melletti Alsónémediben működő telephelyük nemzetközi csomagirányítóként, a GLS kelet-európai régiójának központja is.
    

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. árbevétele 2021-ben 68,749 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig 57,609 milliárd forintot tett ki. A társaság 2021-ben 18,717 milliárd forint nyereséggel zárt, 2020-ban 15,443 milliárd forint volt az adózott eredménye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com