A Mi Hazánk a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását kezdeményezi az Országgyűlésben

A Mi Hazánk Mozgalom az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása érdekében - jelentette be a párt politikusa kedden sajtótájékoztatón Budapesten.Fülöp Erik közölte, hogy a Mi Hazánk szerint igazságot kell szolgáltatni a devizahiteleseknek; ennek első lépése a moratórium meghosszabbítása lenne. Ez annál is inkább sürgető, mert az elmúlt három évben, mintegy 10 ezer kilakoltatás történt, csak tavaly 3195 - tette hozzá a független országgyűlési képviselő.

   
Úgy vélte: a devizahitelekkel jól jártak a bankok, a követeléskezelők, a végrehajtók, ám rosszul jártak a magyar családok. Sokan belerokkantak és voltak, akik öngyilkosok lettek a kilátástalanság  miatt - fogalmazott. Felidézte, hogy 2004-ben a balliberális kormány a bankokkal összefogva ajánlotta a lakosságnak a devizahiteleket, miközben tudatában volt annak, hogy a hitelek hátrányosak lesznek a családok számára.
    

Ugyanakkor a kormányváltást követően a Fidesz sem rendezte a devizahitelesek helyzetét - fűzte hozzá. Ebben a helyzetben a rendkívüli ülésen számítanak valamennyi párt támogatására, hiszen ez nem pártpolitikai kérdés, hanem fontos ügy az egész ország számára - mondta a politikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com