A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül az NKE irányítása

A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) irányítása egy az Országgyűlésnek benyújtott javaslat alapján.A fideszes Gulyás Gergely és Dunai Mónika által benyújtott előterjesztés indoklásában felidézték: a jelenlegi szabályozás az NKE fenntartójának a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, az igazságügyért, a honvédelemért, valamint a rendészetért felelős miniszter részvételével működő Fenntartói Testületet jelöli meg, amely a négy tag egyhangú igen szavazatával hoz döntést.

    
Úgy vélik, ez a testületi formában működő irányítás a fenntartó működését "lassabbá és körülményesebbé" teszi, ezért - mint írták - a "modern közigazgatás és a minőségi oktatás megteremtése érdekében" indokolt, hogy az egyértelmű felelősség és az irányítás a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerüljön. Ezzel együtt a törvényjavaslat rendelkezik egy Tanácsadó Testület létrehozásáról, mely a Miniszterelnökség vezetésével és az igazságügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, valamint a rendészetért felelős miniszter részvételével működik.
    

Rögzíti továbbá, hogy a hatályos szabályozást követve továbbra is indokolt megteremteni annak a lehetőségét, hogy az igazságügyért, a honvédelemért, a külgazdasági és külügyekért, valamint a rendészetért felelős miniszter az NKE-vel kötött megállapodás alapján költségvetési támogatást biztosítson az egyetem részére az általa vezetett tárca költségvetési fejezetében.
    

Elfogadása esetén a törvény augusztus 15-én lép hatályba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com