A miskolci közgyűlési többség visszautasítja a Fidesz-KDNP vádjait

A miskolci közgyűlési többséget adó Velünk a Város frakció szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében visszautasította a helyi Fidesz-KDNP sajtótájékoztatóján elhangzott, egyebek mellett a város csődközeli helyzetére figyelmeztető kijelentéseket.Mint írták, a miskolci fideszesek sosem bíztak a miskolciakban; most úgy tesznek, mintha aggódnának a város jövőjéért, milliárdos hiányt emlegetnek, miközben az elmúlt hetekben és hónapokban éppen a fideszes kormányzat vett el milliárdokat Miskolctól és a miskolci emberektől, miközben a miskolci fideszes politikusok "vagy mélyen hallgattak, vagy lelkesen támogatták az elvonásokat".

    
"Arra kérjük a miskolci Fidesz-KDNP-t, hogy ne legyen ennyire szelektív az emlékezetük, és fejezzék be a hazudozást, a város gyalázását, és ha már dolgozni nem akarnak saját választókerületeikért és városukért, akkor legalább ne akadályozzák azokat, akik valóban szívükön viselik Miskolc sorsát, jövőjét" - áll a közleményben.
    

Előzőleg a városvezetés járványkezelését is kifogásolva Miskolc csődközeli helyzetéről beszélt a borsodi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón a közgyűlési Fidesz- és KDNP-frakció szóvivője. Hollósy András kijelentette: a város vezetése "elkótyavetyélte" a diósgyőri vár felújítására szánt másfél milliárd forintot, és alig 7 hónap alatt 7 milliárd forint hiány keletkezett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com