A miskolci lovas mezőőrség újraindítását javasolta a Mi Hazánk Mozgalom

A miskolci lovas mezőőrség újraindítását javasolta Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke és Tarnóczi Attila önkormányzati képviselő hétfői sajtótájékoztatóján a városban.Pakusza Zoltán szerint Miskolc közbiztonságának javítása elemi kérdés, azt a jelenlegi városvezetés is a "zászlajára tűzte", de a "járatseriff-rendszer" mellett, a külterületek biztonsága érdekében, fontos volna a lovas mezőőrség-szolgálat újraindítása.

Elmondta, korábban már működött ez a rendszer, azonban az előző önkormányzat megszüntette. Pakusza Zoltán akkor tiltakozott ez ellen, és módosító indítványt is benyújtott, azonban a városvezetés arra hivatkozott, hogy mintegy tizenötmillió forint hiányzik a szolgálat működtetéséhez. Az alelnök hozzátette, a külterületi részen tapasztalt problémák sokszor a városban is megjelennek, emellett leginkább ezeken a külvárosi helyeken jönnek létre azok a "no-go zóna" jellegű településrészek, ahol szinte minden szabálytalan. Példaként említette a szennyvízelvezetést vagy az illegális hulladéklerakást.

Megjegyezte, a lovas mezőőrök előnye leginkább az, hogy olyan terepen is tudnak mozogni, ahol a gyalogos vagy autós járőr nem. A lovas járőröknek tekintélyük van, és jóval magasabbról tudják szemlélni a tájat, emellett például falopás esetén csendesebben tudják megközelíteni az elkövetőket - mondta. Pakusza Zoltán közölte, a mezőőrségnek lenne olyan jogköre, amellyel el tudna járni bizonyos szabálysértések esetén, de ha arra van szükség, értesítené a rendőrséget.

Tarnóczi Attila (Mi Hazánk Mozgalom) önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy Miskolc nagy kiterjedésű külterületi résszel rendelkezik, ahonnan a lovas mezőőrség megszüntetése óta sok jelzést kapnak bűncselekményekről, szabálysértésekről. Kifejtette, ilyen az illegális beköltözés, a falopás, a kiskertek kifosztása, a betörés és sok esetben a hétvégi házak megrongálása, szétbontása. Hozzátette, a nehéz megközelíthetőség miatt ezeket a területeket a lovas mezőőrség tudná igazán feltérképezni és ellenőrizni. A Mi Hazánk Mozgalom a közgyűlésben és a rendvédelmi bizottság ülésén is javasolta a lovas mezőőrség újraindítását - mondta Tarnóczi Attila.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com