A mobileszközök kiberveszélyeztetettségéről indult figyelemfelhívó kampány

A mobileszközök sérülékenységre hívják fel a figyelmet és a biztonságos mobilhasználatot igyekeznek elősegíteni egy kampánnyal, amelyet egyszerre huszonöt államban, köztük Magyarországon indítottak - jelentették be hétfőn Budapesten.

Szongoth Richárd, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kiberbűnözés elleni osztályának vezetője elmondta: a kampányban felhívják a figyelmet a mobileszközöket érintő veszélyekre, kártevő programokra, zsarolóvírusokra, a nyilvános wifi-hálózatok veszélyeire.

hacker_warez_internet_Foto_Reuters1

Ezek mellett a különböző mobilalkalmazások biztonságos telepítéséhez, a biztonságos mobilbankoláshoz is adnak tippeket - tette hozzá.

A rendőrség hétfőn közleményt is nyilvánosságra hozott minderről. Ebben kiemelték: az asztali számítógépeket és laptopokat érintő magas fokú "malware" fenyegetés mellett évről évre egyre több kártékony programot, alkalmazást készítenek kifejezetten mobileszközök megfertőzésére, ami az okostelefonok terjedésével párosulva igen komoly biztonsági kockázatot jelent.

A kártékony programok esetenként a banki alkalmazásokhoz, az eszközökön végzett pénzügyi műveletekhez kapcsolódhatnak, de a külső forrásból elérhető játék- és alkalmazásletöltések is jelentős veszélyt jelentenek - hangsúlyozták.

Az Europol Kiberbűnözés Elleni Központ által összehangolt 2016-os operatív akciótervben huszonöt állam, köztük Magyarország vesz részt.

Az NNI kiberbűnözés elleni osztályának koordinációjával október utolsó hetében indított rendőrségi kampány részletei megtalálhatók a rendőrség honlapján és Twitter-csatornáján - mondta Szongoth Richárd.

Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) igazgatója hozzátette, hogy a mobileszközök sérülékenységeire, a fenyegetettségekre az NKI honlapján is rendszeresen figyelmeztetnek.

Felidézte, az uniós és a magyar kiberbiztonsági stratégia is kiemeli: az ország infrastruktúrájának védelme érdekében fontos az állami és a nem állami szervezetek közötti együttműködés. Emellett az állampolgárok biztonságtudatosságának erősítése érdekében is programokat kell indítani.

Bencsik Balázs kiemelte, hogy Magyarországon a különböző - állami és nem állami - cégek és társaságok örömmel álltak a kezdeményezésük mellé, amelynek célja, hogy felhívják az állampolgárok figyelmét a kibervédelem fontosságára, és erősítsék biztonságtudatosságukat.

Az NKI vezetője kitért arra is, hogy az Európai Unió idén rendezte meg negyedik alkalommal a kiberbiztonsági hónapot, amelyben az egyik legtöbb programot Magyarország szervezi, több mint húsz rendezvényt tart a hónapban. Elmondta, október elejei kétnapos konferenciájukon hetvenhat szervezettől több mint százötven szakember vitatta meg az aktuális kiberbiztonsági kérdéseket.

Szólt arról is, hogy idén októberben uniós szintű kiberbiztonsági gyakorlatot is tartottak, amelyen két nagy távközlési és egy kormányzati szolgáltató is részt vett. A gyakorlat nyomán kiderült, hogy Magyarországon sikerült kialakítani az állami és nem állami szektor közötti kommunikációt - értékelte Bencsik Balázs.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

http://ujhazak.com