A mohácsi Fidesz-frakció hat hónap múlva új választás kiírását szeretné

Mohács új polgármestere, a posztért egyedüliként induló Csorbai Ferenc (MSZP) azt szeretné, ha a pénteken megalakult képviselő-testület minden tagja együttműködne vele a következő fél évben. Pávkovics Gábor, a Fidesz-KDNP képviselője azt mondta, a jogszabály alapján hat hónap múlva szeretnék feloszlatni a testületet új helyhatósági választás kiírása érdekében, addig pedig arra törekszenek, hogy biztosítsák a város működőképességét.Csorbai Ferenc azt követően válhatott a Duna-parti település polgármesterévé, hogy egyedüli ellenfele, a várost 1998 óta irányító, a posztért újrainduló Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember végén elhunyt. Az MSZP polgármesterjelöltjét a DK, a Jobbik, a Momentum és a Fidesz is visszalépésre szólította fel, utóbbi szervezet aláírásgyűjtésbe is kezdett ennek érdekében.

    
Csorbai Ferenc az október 13-helyhatósági választáson 1867 szavazatot kapott, több mint 4000-en érvénytelenül szavaztak a megjelent csaknem 6000 választópolgárból.

A nyolc egyéni választókerület mindegyikében a Fidesz-KDNP jelöltje nyert, a szavazati arányok 62 és 89 százalék között alakultak. A polgármesteren kívül a mohácsi testületben tizenegy képviselő van: az önkormányzati választáson nyolc egyéni képviselői mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP, míg kompenzációs listán az MSZP-nek kettő, a DK-Jobbik-Momentum szövetségnek pedig egy hely jutott.
    

A képviselő-testület pénteki alakuló ülésén letette hivatali esküjét Csorbai Ferenc, aki beszédében azt mondta, a városnak erősek a pozíciói, a pénzügyi helyzete stabil, van reális jövőképe. Közölte, mindenkinek el kell döntenie, hogy miben érdekelt, "a biztos, nyugodt, perspektivikus önkormányzatiság működtetésében vagy a feszültségek szításában", utóbbi hosszú időre lelassíthatja vagy le is béníthatja a prosperitást.
    

Azt mondta, pontot kell tenni egy méltatlan vita végére és Mohácsért, a mohácsiakért meg kell kezdeni a munkát. Kiemelte, a város az elmúlt időben sokat fejlődött, de a követező időszakban további fejlesztésekre van szükség, abba pedig a helyieket minél inkább be kell vonni. Csorbai Ferenc közölte: javaslatot fog tenni egy új bizottság felállítására, hogy a város vonzerejét az idegenforgalmi szolgáltatásokkal ötvözve versenyképes területként tudják megjeleníteni.
    

Úgy fogalmazott, bízik az önfegyelemben, a realista gondolkodásban. Mohács jelenlegi helyzetében nagy a felelősség, ez azonban nem vonhatja el a figyelmet a város lakóiról - tette hozzá. Csorbai Ferenc az ülésen javaslatot tett arra, hogy Szekó József Mohács díszpolgárává váljon, a posztumusz kitüntetést azonban a Fidesz-KDNP képviselőinek javaslatára nem a mostani ülésen,  adták át, arra az 2020. augusztus 20-án ünnepélyes ceremónián kerül majd sor.
    

A polgármester az ülést követően újságíróknak azt mondta, a városvezetés folyamatosságának biztosítása érdekében tette le esküjét. Hozzátette: szeretné, ha a képviselő-testület minden tagja együttműködne vele a következő fél évben. Pávkovics Gábor, a Fidesz-KDNP képviselője, a szervezet városi elnöke úgy nyilatkozott, a következő fél évben arra törekszenek, hogy a város működőképességét biztosítsák a megkezdett beruházások folytatása, a jövő évi költségvetés és az adókkal kapcsolatos jogszabályok meghozatala érdekében.
   

Úgy fogalmazott, "mérsékelt konstruktivitással" állnak a polgármester mellé. Közölte: a jogszabály alapján hat hónap múlva fel szeretnék oszlatni a testületet új helyhatósági választások kiírása érdekében. "Tartozunk a városnak azzal, hogy tisztességes, becsületes versenyben dőljön el az új polgármester személye" - mondta Pávkovics Gábor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com