A móri kórház beolvad a Fejér Megyei Szent György Kórházba

Beolvad a Fejér Megyei Szent György Kórházba a Móri Városi Kórház-Rendelőintézet, az integráció célja a szakmai fejlesztés és nem az intézmény megszüntetése vagy leépítése – közölte a megyei közgyűlés elnöke és a megyei kórház főigazgatója kedden sajtótájékoztatón, Székesfehérváron.


móri kórházTörő Gábor (Fidesz) megyei elnök elmondta: mindkét intézmény fenntartása az államhoz került az elmúlt években. Hozzátette, hogy az integráció a szolgáltatás színvonalának növelését és a szakmai hiányosságok kijavítását célozza.
Csernavölgyi István főigazgató emlékeztetett arra, hogy 2006-ban az egészségügy fejlesztését célzó törvény miatt a móri kórház aktív ellátó osztályai (szülészet, nőgyógyászat, sebészet) megszűntek, és ez létszámleépítéssel járt.

Az ellátórendszert akkor nem fejlesztették, kényszerű átalakításokat kellett végrehajtani. "A móri kórház 2006-ban leépült, most új életet kívánunk lehelni belé" – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a móri kórház nem szűnik meg. Jelezte, nem egyedi jelenségről van szó, hiszen az országban nyolc hasonló kórház integrációja kezdődött meg.
Azt mondta, a gazdasági előnyök mellett a betegbiztonság növelése a cél. "Jelenleg is háttérintézményként állunk a móri kórház mögött, az integráció döntően az igazgatási szintet érinti, telephelybezárásra és -megszüntetésre nem kerül sor" - fogalmazott.
A jövő feladataival kapcsolatban közölte: közös informatikai adatbázist szeretnének kialakítani, illetve a móri kistérség lakóinak a krónikus ellátáshoz való térítésmentes hozzáférésén kívánnak javítani.

Ezen kívül a szív- és érrendszeri betegségek emelt szintű ellátásának bevezetése és az egynapos sebészet bővítése is napirenden van. A fejlesztés kapcsán munkahelyek jöhetnek létre – mondta Csernavölgyi István.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com