A munkaerő-kölcsönzés szabályainak felülvizsgálatát sürgeti a Jobbik

A munkaerő-kölcsönzés szabályainak felülvizsgálatát sürgeti a Jobbik, mert a párt szerint Magyarországon szervezett lakosságcsere előkészületei folynak, és ennek részese ez a szolgáltatás.A Fidesz-kormány százezrével telepíti be azokat az idegen munkavállalókat Magyarországra, akikkel le szeretné cserélni a kényszerből külföldre távozott magyar munkavállalókat - jelentette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

    
Hangsúlyozta: jelentős szerepet vállal ebben a folyamatban a több száz milliárd forintos forgalmú munkaerő-kölcsönző ágazat. Nem egyszer a külföldről hozott dolgozó fizetésének 1,6-1,8-szorosát zsebeli be, holott ezt a pénzt akár béremelésre és a hazai munkavállalók itthon tartására is fordíthatnák a cégek - mondta.
    

Az ellenzéki politikus kiemelte: azt is szeretnék megszüntetni, hogy egyes iparágakban a multicégek "bemondása" alapján állapítanak meg munkaerőhiányt és teszik lehetővé külföldi dolgozók behozatalát. Ugyanakkor azt javasolják, hogy a szakképzés átalakításával és a munkaerő itthon tartásának motiválásával - például a lakhatás támogatásával - kezeljék a helyzetet.
    

Kérdésre válaszolva arról is beszélt Z. Kárpát Dániel, hogy csupán anyagi támogatással és kedvezményes hitellel nem lehet megoldani a hazai demográfiai válságot. "A lakhatási válságot fel kell oldani, és hosszú távú, normális, biztonságérzetre épülő országot kell teremteni; Orbán Viktorék háborús pszichózisa nem kedvez ennek a helyzetnek" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com