A munkavállalók megbecsülését követeli az LMP

Az otthongondozási díj emelését, az akkumulátorgyárakban "kizsákmányolt" dolgozók munkafeltételeinek javítását, valamint a pedagógusok bérének azonnali emelését követelte a május 1-jei ünnep alkalmából, hétfőn Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján az LMP frakcióvezető-helyettese.Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta: a munkának megbecsülést és tiszteletet kell adni, ehhez pedig kormányzati intézkedésekre lenne szükség, ugyanis akik ma Magyarországon munkát végeznek, kevés megbecsülést kapnak. Nem ismerik el például a "láthatatlan munkát végzők", a beteg vagy fogyatékossággal élő hozzátartozójukat nap mint nap gondozók munkáját - emelte ki az LMP politikusa, aki közölte, az otthongondozási díjat ezért legalább a minimálbér szintjére kellene emelni.
   

Kanász-Nagy Máté szerint Magyarországon ma nagyon sokan - és a kormány tervei szerint egyre többen - végeznek nagyon rossz körülmények között munkát. "Itt az akkumulátorgyárakban dolgozó több tízezer emberre kell gondolni, akiket kizsákmányolnak a távol-keleti cégek" - jegyezte meg, hozzátéve: nem biztosítják például számunkra a megfelelő jövedelmet, az átlagbér szintjét is csak akkor lehet elérni, ha valaki "éjjel-nappal robotol" ezekben a gyárakban.
    

Kormányzati felelősség lenne a megfelelő előírásokat biztosítani ezekben az üzemekben - emelte ki. Kanász-Nagy Máté szorgalmazta a pedagógusok megbecsülését is, mondván, az ország jövője múlik azon, ami az oktatásban történik, az oktatás pedig a pedagógusok és az ő munkájukat segítők vállán nyugszik. Az LMP frakcióvezető-helyettese felszólította a kormányt, hogy ne az Európai Unióra hivatkozzon, hanem magyar költségvetési forrásból biztosítsa a magyar pedagógusok béremelését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com