A nagy értékű műalkotások értékbecslési rendjéről döntött a kabinet

A nagy értékű műalkotások értékbecslési rendjéről döntött pénteki ülésén a kormány - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken az MTI kérdésére.

Tájékoztatása szerint az új rendelet azokra az esetekre vonatkozik, amikor az állam egyedi vásárlások során vásárol műtárgyakat. Mint kifejtette: a jövőben három független szakértőnek kell megállapítania az alkotás értékét, az állam nem fizethet magasabb vételárat ezek átlagánál. Kurucz Éva jelezte: minden jogszabályi akadály elhárult, a kormány folytathatja a tárgyalásokat a magántulajdonban lévő Munkácsy-festmények tulajdonosaival, a rendelet kihirdetése után a kabinet vételi ajánlatot tehet.

munkacsy-mihaly-krisztus-trilogiaja-europa-kulturalis-fovarosaban-1-oA kormányszóvivő közölte: a kabinet arról is döntött, hogy további 1,629 milliárd forintot különít el a 2013-as árvíz helyreállítási feladataira. Az említett összeg többek között az árvízvédelmi töltések, zsilipek, belvízvédelmi és vízpótló csatornák helyreállítását és megerősítését szolgálja.

A kormány pénteki ülésén emellett megvitatja a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javaslatát a magyar mezőgazdaság munkaintenzív fejlesztésével és az agrártámogatási rendszer átalakításával kapcsolatban. Jakab István, a Magosz elnöke, Győrffy Balázs, az agrárkamara elnöke, valamint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn tesz bejelentést az üggyel kapcsolatban - tájékoztatott a kormányszóvivő.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com