A nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke tájékoztatást kér a szolgálatoktól Varga Judit volt férjének kijelentéseivel kapcsolatban

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke tájékoztatást kér az illetékes szolgálatoktól Varga Judit volt férjének sajtóban tett kijelentéseivel kapcsolatban a testület következő ülésén.Sas Zoltán szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte: szeretnének választ kapni arra, mi történhetett, van-e a bizottságnak dolga ezzel a továbbiakban. Kiemelte: a nemzetbiztonság kérdése ugyanolyan kiemelten fontos társadalmi érdek, mint a közvélemény tájékoztatása.
    

Hangsúlyozta: ha támadás éri őket, a nemzetbiztonsági szervek nem fordulhatnak a sajtóhoz, "az ő hangjuk a nemzetbiztonsági bizottság ülésein hallható csak", és a testület felelőssége ennek közvetítése. Sas Zoltán szerint nem megengedhető, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok működésébe vetett közbizalmat "mendemondák alapján romboljuk, viszont azt sem tehetjük meg, hogy ha valósak az információk, és a nemzetbiztonsági szolgálatok jogellenesen működnek, akkor azt ne tárjuk fel".
    

Az elnök hangsúlyozta: a testület kiemelt tevékenységei közé tartozik minden olyan tevékenység figyelemmel kísérése, amely sérti Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit, "legyen ez egy háborús konfliktus, egy fegyveres konfliktus, egy gazdasági helyzet, egy járvány vagy akár egy migrációs hullám", akárcsak a nemzetbiztonsági szolgálatok működésével kapcsolatos ellenőrzési feladatok ellátása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

http://ujhazak.com